Vágólapra másolva!
Telegdy Ádám hetedik lett férfi 200 méter háton a dohai úszó-világbajnokságon, míg Molnár Dóra és Szabó-Feltóthy Eszter döntőbe jutott női 200 méter háton.

A tokiói olimpián ötödik Telegdy Ádám a pénteki fináléban az első hossz után nyolcadik volt, a következő kettőn hatodikként fordult, és végül - bár egy ideig úgy tűnt, a dobogóra is lesz esélye - hetedikként csapott célba 1:56.66 perces idővel.

Az aranyérem a spanyol Hugo González nyakába került, aki 1:55.30 perces időeredménnyel csapott célba. Mögötte a svájci Roman Mityukov és a dél-afrikai Pieter Coetze ért a falhoz második és harmadik helyen.

"Nagyon fájt, főleg a vége, az első százam jobb lett, mint a középdöntőben, erre kellett volna egy picit jobbat úszni a második százon. Ennek ellenére örülök, hogy február közepén kétszer tudtam 1:56.6-os időt teljesíteni, ami elég szimpatikus" - értékelt az M4 Sport helyszíni stábjának Telegdy. A Kőbánya SC sportolója hozzátette, úgy tűnik, amit eddig csináltak, ahogy edzettek, az jó, ez pedig mindenképpen "előre viszi őt" a folytatásban. "Ez alapján fogok tudni 1:55-tel kezdődő időt úszni, ehhez az első százon kell, hogy gyorsuljak, de ebbe a mai úszásba most nem tudok belekötni" - zárta az sportoló.

Ebben a számban Telegdy mindkét magyar riválisa hiányzott a világbajnokságról: a szám eddigi címvédője, Kós Hubert (1:54.14 p) a párizsi olimpiára összpontosítva kihagyta a viadalt, míg Kovács Benedek (1:55.85 p) nem sokkal a vb-t megelőzően combsérülést szenvedett. A 28 éves Telegdy továbbra is harmadik a hazai rangsorban az olimpiai kvótaversenyben.

Férfi 200 m hát:
1.  Hugo González (Spanyolország) 1:55.30 perc
2. Roman Mityukov (Svájc) 1:55.40
3. Pieter Coetze (Dél-afrikai Köztársaság) 1:55.99
...7. Telegdy Ádám 1:56.66

Az egyaránt párizsi olimpiai szintidővel rendelkező Molnár és Szabó-Feltóthy második és harmadik helyen csaptak be a futamgyőztes ausztrál Jaclyn Barclay mögött. Szabó-Feltóthy 2:09.42 perces idővel a harmadik, Molnár 2:10.31-gyel a hetedik helyen jutott be a szombati fináléba.

"A második futam előtt bizakodtunk, hogy ezúttal sikerül bejutunk a döntőbe, nem pedig a kilencedik és a tizedik helyen végzünk, úgyhogy örömteli, hogy sikerült" - értékelt az M4 Sport helyszíni stábjának Szabó-Feltóthy Eszter. A Vasas SC sportolója kiemelte: nagy löketet ad neki, hogy pályafutása során először világbajnoki döntőben szerepelhet, ahol nem lesznek elvárásai, "szeretne felszabadult úszást produkálni". Molnár Dóra elmondta, a fináléra "jól rápihen majd", és ő is szeretné élvezni és a legtöbbet kihozni a döntőből. "Remélem, az időm is jobb lesz, mert csütörtök óta nem sok pihenőm volt" - tette hozzá Budafóka SE úszója.

Eredmények:
200 m mell:

1. Tung Cse-hao (Kína) 2:07.94 perc
2. Caspar Corbeau (Hollandia) 2:08.24
3. Nic Fink (Egyesült Államok) 2:08.85

4x200 m gyorsváltó:

1. Kína (Csi Hszin-csie, Vang Hao-jü, Pan Zsan-lö, Csang Zsan-csou) 7:01.84 perc
2. Koreai Köztársaság (Jang Je Hon, Kim Vu Min, Li Ho Jon, Hvang Szun Vo) 7:01.94
3. Egyesült Államok (Luke Hobson, Carson Foster, Hunter Armstrong, David Johnston) 7:02.08

 

nők:

100 m gyors:

1. Marrit Steenbergen (Hollandia) 52.26 másodperc
2. Siobhan Bernadette Haughey (Hongkong) 52.56
3. Shayna Jack (Ausztrália) 52.83

200 m mell:

1. Tes Schouten (Hollandia) 2:19.81 perc
2. Kate Douglass (Egyesült Államok) 2:20.91
3. Sydney Pickrem (Kanada) 2:22.94