Vágólapra másolva!
December 10. és 15. között rendezik 2024-ben a budapesti rövidpályás úszó világbajnokságot, miután a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (WA) és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) véglegesítette az időpontot.

Sportágtörténeti esemény Budapesten

A MÚSZ szerdai közleményében kiemelte, sportágtörténeti esemény előtt áll a magyar főváros, mivel

Budapest lesz az első város, amely a hat szakágat felvonultató vizes vb-t, rövidpályás úszó vb-t és junior úszó világbajnokságot is rendezett.

A 2010 óta rendre az év végére időzített hatnapos rendezvény a WA második legfontosabb viadala a "nagy" vb után.

Wladár Sándor fantasztikus versenyre számít a Duna Arénában Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke kijelentette, noha övék az egyik legtapasztaltabb szervezőcsapat, ugyanolyan alapossággal fogják előkészíteni ezt az eseményt is, mint bármelyik korábbi világbajnokságot.

tette hozzá a magyar sportvezető.

Huszain al-Muszallam, a WA elnöke azt hangsúlyozta, hogy a magyar főváros rendszeresen a legmagasabb színvonalon rendezte meg az úszóviadalokat, azaz tökéletes záróakkordja lesz a világbajnokság a 2024-es esztendőnek, amely "oly sok nagyszerű élményt ígér".

"Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy Budapestre és a magyar rendezőkre mindig számíthatunk, az úszás iránti szenvedélyünk ugyanaz, akárcsak a Duna Arénát megtöltő közönségé.

Nem véletlen, hogy úszóink, szövetségeink és a sportág rajongói oly nagy lelkesedéssel fogadták ezt a bejelentést" - vélekedett a kuvaiti sportdiplomata.

Kós Hubert a Duna Arénában varázsolná el a szurkolókat

A világbajnok Kós Hubert ugyan idén Amerikában versenyez, jövőre az olimpia után alighanem lesz rá alkalma, hogy hazatérjen és megméresse magát.

Kós Hubert jövőre a kedvenc helyszínén, a Duna Arénában nyűgözheti le a szurkolókat Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

"Pályafutásom egyik legcsodásabb emléke, amikor ezrek előtt úszhattam a Duna Arénában. Igaz, a 2022-es világbajnokságon még nem tudtam igazán meglepni a szurkolóinkat, egy évvel később már változott a helyzet Fukuokában, amikor is valóra vált gyermekkori álmom, és világbajnok lettem.

fogalmazott Kós.

A 200 méter hát vb-aranyérmese felidézte: 2017-ben fiatal fiúként, majd később csapattársként testközelből figyelhette, mit jelent a magyar világklasszisoknak a közönség biztatása. Jelenleg minden idegszálával az olimpiai felkészülésre koncentrál, azonban elég sokat versenyzik rövidpályán az arizonai egyetem csapatával, így ez jó felkészülés számára a jövő decemberi, budapesti vb-re is.