Vágólapra másolva!
A Chelsea-vel Premier League-et és Bajnokok Ligáját is nyerő Petr Cech bemutatkozott új csapatában, az angol élvonalbeli jégkorongliában szereplő Belfast Giantsben.

A Chelsea korábbi kapusa, Petr Cech 494 meccset játszott a londoniak aranykorszakában, összesen négy bajnoki címet nyert a Premier League-ben, szintén négy alkalommal hódította el az FA-kupát, emellett Európa-ligát és Bajnokok Ligáját is nyert a kékekkel. Cech ezt követően négy szezont töltött az Arsenalnál, ahol egy FA-kupát nyert, majd 2019-ben visszavonult.

Petr Cech a Chelsea-nél töltötte karrierje legsikeresebb időszakát Forrás: AFP/Adrian Dennis

Visszavonulása után visszatért a Chelsea-hez, ahol technikai igazgatóként dolgozott, de emellett több időt is áldozott hobbijának, a jégkorongnak.

Futballegenda a jégen

Az elmúlt években több amatőr csapatban is megfordult már a 41 éves cseh kapus, akit nyáron szerződtetett az Oxford Hockey Club, majd onnan került kölcsönbe az északír Belfast Giants csapatához, ahol hétvégén végre megkapta a lehetőséget, hogy hivatalos, profi meccsen is bizonyíthasson.

Az egykori cseh válogatott az utolsó öt percre szállt be 5-1-es vezetésnél, és a meccs végéig már nem kapott gólt, sőt egy szenzációs védést is bemutatott. A győzelemmel a Giants az ötödik helyre lépett fel a tabellán.

Cech a legutóbbi hokis idényében, a Chelmsfordban 11 győztes meccsen őrizte csapata hálóját, a lövések 90.3 százalékát hárította, és mérkőzésenként átlagosan 3.89 gólt kapott.