Vágólapra másolva!
Lelkes hobbi kezdeményezésnek indult, idén már a hetedik születésnapját ünneplő, már ikonikusnak számító versenysorozat lett belőle. A Mecsek Enduro most hétvégi versenyén nemcsak elképesztő bringás trükköket és lenyűgöző teljesítményt láthatnak a nézők, de akár még lánykérés szemtanúi is lehetnek a pisztácia pályán - mert volt már példa ilyenre is.

Az alpesi és szlovéniai bike parkok mintájára találta ki a Mecsek Enduro Klub főszervezője, Rózsavölgyi Péter, hogy különleges hegyi kerékpáros versenyek formájában hozza össze a természetet a kerékpárosokkal és fordítva. Mint mondja, az ő versenyeiken vagy a klubhoz köthetően felbukkanó bringások tisztelik és vigyázzák is a környezetet, nagyrészt ennek is köszönhető, hogy mostanra hagyomány lett az elsőre sokak számára idegennek tűnő kezdeményezésből.

Izgalom, látványosság, feszültség jellemzi ezt a versenyt Forrás: Koró Anna

"Amikor elkezdtük az első verseny szervezését, az erdészek és egyéb hivatalok nem igazán értették, mit szeretnénk, amikor az engedélyeket intéztük.

A Mecsek Enduro legnagyobb egyedisége ugyanis, hogy nálunk minden legális, itt nem üldözik a bringásokat, itt nincsenek szabálytalanul, engedély nélkül épített pályák.

Sajnos a hazai szabályozások miatt nem igazán lehet itthon erdőben szabályszerűen bringázni, de nálunk ez megoldott, mert tökéletesen együttműködik kerékpáros egyesület, önkormányzat, erdészet és nemzeti park, hiszen mindenkinek közös érdeke, hogy sikeres legyen a rendezvény."

Komolyabb fennakadással azonban nem találkoztak az ötletgazdák, semmilyen bürokráciai akadály nem hárult eléjük, így 2016-ban már igazi versenyként rajtolhatott el a Mecsek Enduro.

A Hosszúhetényhez közeli területen ráadásul nem kizárólag a versenyen, hanem egész évben lehet biciklizni,

és mivel a bringások mindig rendet, tisztaságot hagynak maguk után, vigyáznak a természetre, így újra és újra bebizonyosodik az összes közreműködő számára, hogy a Mecsek Enduro programjai megérdemlik a támogatást.

"Minden vállalásunkat példásan betartjuk, hiába a rengeteg induló és szurkoló,

Ennek is köszönhető, hogy már az egész országban elismerik azt a példás kapcsolatot, amit ápolunk egymással, és tanácsokat is kérnek, hogyan lehetne hasonló kezdeményezést az országban máshol is megvalósítani" - büszkélkedett Rózsavölgyi Péter az Origónak.

A verseny hétvégéjén évről-évre hatalmas tömeg lepi el a környéket, ami nem is csoda, hiszen több mint 30 kilométernyi pályán 1200 méter szintkülönbséggel zajlanak a versenyek.

"Olyan, mint egy raliverseny.

De elég sokat elmond a verseny népszerűségéről, hogy az első száz hely alig fél óra alatt betelt. Vannak korosztályok, 14 évtől indul, az alatt csak nagyon különleges esetben engedélyezzük az indulást. A Master1, vagyis a 30-40 év közötti korosztály a legnépszerűbb, és sokan vannak a negyven pluszosok is. Minden kategóriát külön értékelünk, a nőket és a férfiakat is, és abszolút győztest is hirdetünk."

Látványos, érdekes, izgalmas versenyt ígér a Mecsekben rendezett esemény Forrás: Koró Anna

A verseny reggeltől estig tartó folyamatos menés, nincsenek üresjáratok, így a szurkolók folyamatosan látnak eseményt a pályán. A Bud Spencer és Terence Hill filmekben felbukkanó témákról elnevezett pályák között van Pisztácia, Csokoládé és Tutti-Frutti is, mind közel vannak egymáshoz, így mindig van kinek szurkolni.

"Nagy esések? Hogyne lennének! Mindig fordul a mentő, de legtöbbször visszajön az ember begipszelt kézzel, vagy el sem megy addig, amíg le nem megy a verseny.

Különleges eseményünk is volt már, egy lánykérés. Az egyik induló a célban kérte feleségül a barátnőjét,

fantasztikus volt látni és helyszínt adni egy ilyen életre szóló történésnek. Arra is nagyon büszkék vagyunk, hogy minden évben van egy-egy olyan fiatal srác, aki 14 év alatti és szülői engedéllyel indul, mert még nem töltötte be az alsó korhatárt. Tavalyelőtt is volt egy ilyen indulónk, a hegyen két fok volt, szakadt a havas eső, de a kissrác felnőtteket megszégyenítő elszántsággal csinálta végig. Annyira élvezte, eszébe se jutott feladni" - idézte fel a legemlékezetesebb pillanatokat Rózsavölgyi Péter.

Óriási közönségsikert hozott a tavalyi verseny Forrás: Koró Anna

A most hétvégi versenyre már nem lehet nevezni, de aki szeretné kipróbálni a profi pályákat, az év közben bármikor felkeresheti a Mecsek Enduro Klubot.

"Vegye fel velünk a kapcsolatot, aki jönni szeretne, mert vannak edzésnapok, ott nagyon jól meg tudjuk mutatni akár egy teljesen kezdőnek is, hogy hogy érdemes kanyarodni. Meg természetesen nézze meg a versenyt is, nagyon sok nézőből lett versenyző, nem véletlen, hogy mára az egyik legnépszerűbb hegyi kerékpáros szakág lett az enduro. Rendszeresen szervezünk versenyeken kívüli eseményeket is."

Az idei versenyen két induló Szarvas Szabolcs és Landi Gábor az Origo Sport oldalán jelentkeznek be a versenyről, így olvasóink első kézből kaphatnak információkat.