Vágólapra másolva!
Az alázatosan elvégzett munkában hisz és abban, hogy a sikerhez feltétlenül szükséges a hosszú távú elköteleződés - mondta az MTI-nek Szilágyi Áron háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó, aki vasárnap vehette át a Magyar Szent István Rendet Novák Katalin köztársasági elnöktől Esztergomban.

Szilágyi Áron Magyarország és a magyar sport jó hírnevét világszerte erősítő, a legnemesebb magyar sporthagyományokat követő, ifjú korától egyéni és csapatszinten is kivételes nemzetközi sikereket hozó sportolói pályafutása, valamint a fiatal tehetségek támogatása iránt elkötelezett, a kiemelkedő fizikai és mentális teljesítmény mellett sportszerűségből és emberi tartásból is mintául szolgáló életpéldája elismeréseként kapta a Szent István Rendet.

- nyilatkozott a Vasas 33 éves klasszisa, aki 17 esztendősen lett először felnőtt világbajnok.

Szilágyi Áron Magyar Szent István Rendet vett át Novák Katalin köztársasági elnöktől Forrás: MTI/Kovács Tamás

Arra a kérdésre, hogy mi segítette őt a leginkább az egyedülálló eredmények elérésében, kiemelte: "Nagyszerű emberekkel találkoztam, akik segítették a pályafutásomat és a felkészülésemet évről évre. Ha nem a Vasas vívótermébe visz le édesanyám kilencévesen, nem Gerevich Györggyel találkozom, aki a nevelőedzőm lesz vagy az ő tragikus halála után nem Somlai Bélához kerülök, akkor valószínűleg, sőt biztosan nem futok be ilyen pályafutást."

- hangsúlyozta a vívás kiemelkedő alakja, aki 2021-ben a Közmédia Év Embere díjazottja lett.

A motivációt illetően elmesélte, hogy pár hete, amikor újra világbajnokságot nyertek a csapattal, ugyanazt érezte a verseny előtt és az öröm pillanataiban is, mint 17 évesen.

"Ugyanolyan motivált vagyok, nem sok minden változott.

Élsportolóként gondolkoztam fiatalon, és most is, megmaradt bennem ez az eltökéltség, ez az elszántság. Nekem ez egyfajta hivatástudatom, eszerint élem az életem, örülök, hogy 33 évesen is kitart még ez a lelkesedésem" - tette hozzá.

A sikerei egyik alapjának azt tartja, hogy az esélyességet nem teherként éli meg.

"Így vagyok összeszerelve, az alapbeállítás az, hogy

- folytatta.

Szilágyi Áron többször került címlapokra példaértékű sportszerű cselekedetével, nyilatkozatával.

"Engem ilyennek neveltek.

A szüleimtől és a családomtól olyan értékrendet kaptam, amibe nem fér bele a csalás vagy a trükkökkel, hamisan megszerzett győzelem.

Gyerekkoromban sokat társasjátékoztunk otthon, és engem már akkor is nagyon dühített, ha valaki nem a szabályoknak megfelelően játszott. Én nem tudtam soha elképzelni, hogy úgy nyerek, hogy közben nem tartom be a szabályokat" - árulta el.

A sport és azon belül a vívás szerinte rengeteg olyan értéket hordoz, amelyet a fiatalok a mai világban máshol nem könnyen kapnak meg. Visszautalt a fair play tiszteletére, illetve arra, hogy az embernek alázatosan kell dolgoznia, és hozzátette, meg kell tanulni tisztelni a nagyobb tudású, eredményesebb, idősebb versenyzőket, edzőket, szakembereket, meg kell tanulni küzdeni a célokért, egyáltalán képessé kell válni arra, hogy célokat tűzzön ki maga elé az ember és azokért keményen dolgozzon.

Szilágyi Áron kiemelte, hogy számára nagyon fontos Magyarország képviselete.

"Én minden nemzetközi versenyemen a címeres mezt húzom magamra és Magyarországot képviselem.

Mi ezt az örökséget igyekszünk szépen gondozni, és vinni tovább, amit ránk hagytak az elődök. Én ezt át is érzem, nagyon nemes feladat" - mondta.

Novák Katalin köztársasági elnök átadja a legmagasabb magyar állami kitüntetést Szilágyi Áronnak Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A céljait érintve előbb a jövő évi, párizsi olimpiát említette, melyen szeretne a lehető legjobban szerepelni, majd hozzátette, a sportban maradna aktív sportpályafutása után is, szeretne valamit hozzátenni a következő generációk fejlődéséhez azokból a tapasztalatokból, amelyeket eredményes és tartalmas pályafutása után megszerzett.

"Merjenek nagyot álmodni, mert a sport olyan terület, amelyben ha valaki alázatosan, keményen, hosszú időn keresztül képes dolgozni, a legnagyobb álmok is valóra válhatnak" - üzente a fiataloknak.

Szilágyi Áronról a köztársasági elnök kiemelte a Stipendium Peregrinum programhoz való csatlakozását.

Mint mondta, Szilágyi Áron vállalta, hogy személyesen támogatja, segíti a fiatal tehetségeket, amit ő maga is megkapott. Példamutató abban is, ahogy Fair Play-díjasként az ellenfeleivel bánik, amilyen tisztelettel fordul a másik felé.