Vágólapra másolva!
A MiCo Konferencia és Rendezvényközpont vívóhelyszínén felállított főpást előtt megtelt a lelátó, több mint kétezer néző figyelte a látványos elődöntős, döntős programot.

A háromszoros ötkarikás aranyérmes, tavaly világbajnok magyar vívó a georgiai Beka Bazadze, az üzbég Musza Ajmuratov, az olasz Luca Curatoli és a lengyel Szymon Hryciuk legyőzésével jutott elődöntőbe, ahol Eli Dershwitzcel csapott össze. Sokáig egyértelműen az történt a páston, amit eltervezett, gyorsabb volt ellenfelénél, látványos és egyértelmű tusokkal már 10-4-re is vezetett.

Szilágyi Áron bronzérmes a vívó-vb-n Forrás: MTI/Illyés Tibor

2018-ban vb-ezüstérmes amerikai magára talált, fokozatosan felzárkózott, Szilágyi pedig - aki a nap folyamán addig esélyt sem adott ellenfeleinek - nem tudott váltani, legalábbis eredményesen nem. Dershwitz 13-13-nál egyenlített, és az utolsó két találatot is ő adta.

Szilágyi ezt megelőzően 2013-ban, Budapesten volt vb-bronzérmes, az idei, júniusi Európa Játékokok is harmadik lett, és a magyar küldöttség első érmét nyerte a milánói világbajnokságon.