Vágólapra másolva!
Szilágyi Áron bronzérmet nyert férfi kardban, Pásztor Flóra ezüstérmes lett női tőrben vasárnap a krakkói központú Európa Játékok vívóversenyeinek első napján.

A csoportkört hat győzelemmel teljesítette a háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok Szilágyi Áron, majd spanyol, román és német ellenfélen keresztül jutott el az elődöntőig úgy, hogy a 16 között Iulian Teodosiu ellen 1-7-ről fordított.

A fináléért Sandro Bazadzével találkozott, azaz a világranglista georgiai éllovasa és magyar második helyezettje feszült egymásnak. Előbbi úgy nyert 15-13-ra, hogy 13-10-re még a magyar kardozó vezetett.

A magyar vívó a Hír TV-nek a nap történései mellett már a jövő heti csapatversenyről is beszélt.

A tőröző Pásztor Flóra a csoportküzdelmek során öt asszót nyert meg és egyet veszített el, így a hiányos 64-es táblán a második fordulóban lépett először pástra. A kieséses szakaszban svéd, osztrák és lengyel ellenfél legyőzésével jutott az elődöntőig, ahol az izraeli Gili Kuritzkyt simán, 15-7-re verte. Az aranyéremért a lengyel Julia Walczyk-Klimaszykkal vívott, akitől 15-11-re kapott ki.

Szilágyi Áron a 13 medálnál járómagyar küldöttség ötödik bronzérmét, Pásztor Flóra a negyedik ezüstérmét szerezte az Európa Játékokon.