Vágólapra másolva!
Bereczki Dominik és Tóth Csaba, alias a „Vörös Skorpió" is Európa-bajnoki övvel a vállán térhetett haza a Superfight Series Hungary 11. gálájáról. Az est főmeccseit vívó két magyar mellett Furó Virág, Tóth Enikő, valamint Horváth Dominik is remekelt. A hölgyek román és szerb, Horváth pedig magyar riválisán kerekedett felül.

Különleges ajándékkal tér haza gyermekeihez Bereczki Dominik, a Perfect Fight Club harcosa. Szombat este a Riz Levente Sportközpontban görög ellenfele Pantelisz Szamprovalakisz legyőzésével a Superfight Series Hungary Európa-bajnoka lett. Ezt követően állt a kamerák elé és értékelte az ötmenetes címmeccset, valamint az övig vezető utat.

Amikor éreztem, hogy nem lesz sétagalopp, váltottam a taktikámon, próbáltam nem lerohanni és kevesebb luftot ütni. Más öt menetre beosztani az erőt, mint egy háromszor három perces bunyóra, így a pontosság lett a hangsúlyos."

Bereczki Dominik már a mérlegelésen jelezte, hogy jó formában van Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.

Bereczki rövid ünneplés után már ismét a ringbe készül, mint mondja, bármekkora sikert is ért el az Európa-bajnoki cím megszerzésével, a történtek értéke még tovább fog nőni, ha túl lesz az első címvédő meccsén is.

Nagyon nagy jelentősége van ennek az övnek számomra, hiszen kilenc mérkőzés után sikerült megszereznem. Mondhatni, megdolgoztam érte." – árulta el Bereczki Dominik.

Lendül a bal láb, Bereczki Dominik megállíthatatlan volt Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.

Az est másik főmérkőzésén szintén az Eb-öv volt a tét, igaz, K1 helyett muay-thai szabályrendszerben. Az elmúlt hónapokban a sportág őshazájában, Thaiföldön edzett Tóth Csaba a szlovák Jakub Mikovcakon kerekedett felül egy remek hangulatú összecsapáson.

„Fantasztikus érzés, szavakkal nem is tudom leírni – fogalmazott a ringből kilépve, vállán az Európa-bajnoki övvel Tóth Csaba. – Fel kellett mérnem, mivel tudom elérni, mert egy igen magas ellenfél volt.

Picit nehezebbé tette, hogy ekkora volt a magasságkülönbség közöttünk."

„Konkrét terv a következő versenyre még nincs, de várom a felkéréseket és a kihívást. Ez az öv addig is megy a legnagyobb ereklyéim közé, ahogy a többi is.

Tényleg, csak keresem a szavakat, de nem tudom leírni" – értékelte a történteket a „Vörös Skorpió".

Tóth Csaba nem jött zavarba jóval magasabb ellenfelével szemben Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.

Tatabányai versenytársai és edzői hazai pályát varázsoltak a Riz Levente Sportcsarnokból a Superfight Series Hungary gáláján most debütált Tóth Enikőnek, aki rögvest nemzetközi meccset kapott. A szerb Jana Rajkovics legyőzése után azonban önkritikus volt.

„Még fenn van az adrenalinszintem, de azt érzem, hogy hazaértem, a ring az otthonom. Tudom, hogy voltak hibák, a kezem borzasztóan beragadt.

Most ezen fogunk dolgozni, hogy többet sparringoljak ökölvívókkal, hogy ebben is megerősödjek, ne csak a lábaimra hagyatkozzak" – mondta Tóth Enikő.

Furó Virág kézsérülés, majd térdszalag-szakadás után, több mint kétéves kihagyással tért vissza a ringbe. A kihagyásnak azonban nyoma nem látszott, azonnal nekiugrott ellenfelének, és csakhamar ki is ütötte a román Denisa Filimont.

„Nagyon jó érzés volt, amire már két éve vártunk. Nagyon élveztem a mérkőzést, sikerült idő előtt is befejeznem.

Megfordult a fejemben, hogy ennyi kihagyás után kicsit elhúzzuk és plusz rutint szerezzek. Ez a sarokban is elhangzott, játszottam is picit, de amint megéreztem, hogy megfogtam, úgy voltam vele, jobb, ha befejezem. Szeptemberben lesz egy újabb mérkőzésem, az muay-thai szabályrendszerben, azt is nagyon várom már – tekintett előre Furó Virág.