Nevet változtat a FINA, a nemzetközi úszószövetség

FINA vizes VB 2022, FINA, 2022.07.03., 19. FINA Világbajnokság, záróceremónia, Budapest, Hajós Alfréd Sportuszoda
Vágólapra másolva!
Több más sportszövetség mintájára a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a FINA is névváltoztatás mellett döntött.

Az 1908-ban alapított nemzetközi úszószövetség, a FINA vezetősége vasárnap Melbourne-ben, a kedden kezdődő rövidpályás világbajnokság előtt tartotta kongresszusát és hozott döntést arról, hogy a jövőben vizes világszövetség (World Aquatics) elnevezést használja.

A FINA új néven folytatja Fotó: Csudai Sándor - Origo

A küldöttek megszavazták az új alapszabályt is, amely egyebek mellett egy független sportági integritási szervezet létrehozását is tartalmazza, ez január 1-jétől kezdi működését. A szövetség vezetőségének tagságát ezentúl 75 éves korhatárhoz kötik, mintegy hét évvel azután, hogy a korábbi elnök, Julio Maglione eltörölte a korhatárokat, lehetővé téve számára, hogy 2017-ben a harmadik ciklusra is indulhasson. Az elnöki hivatali időkorlát mostantól a Nemzetközi Olimpiai Bizottság olimpiai chartájának is megfelel, a megbízatás nyolc évre szól, és egyszer négy évre meghosszabbítható.