Tovább menetel Bondár Anna a kolozsvári tenisztornán

Bondár Anna
Bondár Anna kiesett a granbyi tenisztorna nyolcaddöntőjében
Vágólapra másolva!
Bondár Anna bejutott a negyeddöntőbe a 250 ezer dollár (105 millió forint) összdíjazású kolozsvári keménypályás női tenisztornán.

A WTA-rangsorban 62. Bondár - aki a hétfői nyitókörben az orosz Jelina Avaneszjant (129.) győzte le - a brit Harriet Darttal (90.) csapott össze a 16 között. A mérkőzés első játszmájában a magyar játékos azonnal elveszítette adogatójátékát, de az utolsó lehetőségnél,

riválisa 5:4-es vezetésénél ő is brékelni tudott.

A rövidítésben aztán Bondár előbb 4-0-ra elhúzott, majd 4-3 után sorozatban újabb három ponttal előnybe került.

A második szettben a legelőkelőbben jegyzett magyar játékos 2:1-nél már brékelőnyben volt, amit az utolsó adogatójátékáig magabiztosan őrzött. Abban

Dart négy bréklabdát is kiharcolt, Bondár azonban mindet hárította, majd első lehetőségével lezárta az 1 óra 54 perces összecsapást.

Bondár a negyeddöntőben a svájci Viktorija Golubic (81.) és a negyedik helyen kiemelt orosz Anasztaszja Potapova (48.) találkozó továbbjutójával csap össze.

A kolozsvári torna egyéni küzdelmeinek másik magyarja,

Gálfi Dalma (89.) az olasz Lucia Bronzetti legyőzésével biztosította helyét a nyolcaddöntőben,

ahol azzal a spanyol Nuria Parrizas-Diazzal (75.) találkozik majd, akit a US Openen az első fordulóban felülmúlt.

Eredmény:
nyolcaddöntő:
Bondár Anna (8.)-Harriet Dart (brit) 7:6 (7-3), 6:4
korábban, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Gálfi Dalma-Lucia Bronzetti (olasz, 9.) 4:6, 6:2, 6:4