Korábbi térdsérülésének nem megfelelő ütemű gyógyulása miatt elővigyázatosságból nem vállalta a folytatást Kasper Asgreen, aki tavaly megnyerte az öt legnagyobb egynapos viadal, a Monumentumok közé tartozó flandriai körversenyt. A mezőny harmadik koronavírus-fertőzöttjeként pedig a Cofidis - Giro d'Italián is szerepelt - francia hegyimenője, Guillaume Martin kényszerült feladni a Tourt. A június közepén a Mont Ventoux Dénivelé Challenge-en diadalmaskodó portugál Ruben Guerreiro ugyancsak betegség, de nem covid miatt szállt ki.
Így 165 kerékpáros vágott neki a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) központjának otthont adó Aigléből a 193 kilométeres távnak, amely során egy-egy negyedik és második, valamint két első kategóriás emelkedő várt a mezőnyre, mielőtt célba ért a Les Portes du Soleilen.
A szökés nehezen állt össze, viszont igen népes lett: 21 fő tekert el. Az élcsoportot - akárcsak az őket három és fél perces lemaradással követő mezőnyt - az utolsó előtti emelkedő kezdte megrostálni. Még 63 kilométer volt hátra, amikor bátor támadással megindult Bob Jungels, a Liege-Bastogne-Liege 2018-as győztese. Noha később a hazai közönség örömére - a szombaton előbb bukó, majd egy segítő karjába ütköző - Thibaut Pinot üldözőbe vette a 15,4 kilométer hosszú, 6,1 százalék átlagmeredekségű hegymenetben, melynek során közelített is hozzá, de a lejtmenetben és síkon az AG2R Citroën luxemburgi bringása volt gyorsabb.
A 29 éves Jungels a végsőkig kimerülten bár, de kitartott az élen, így első Tour-szakaszsikerét aratta, Pinot-t pedig végül két korábbi szökevénytársa is megelőzte.
Az esélyesek csoportja együtt tekert fel a hegyre, az eddig jól állók közül a kolumbiai Daniel Martínez "szállt el" összetettben és az orosz Alekszandr Vlaszov is rendkívül nehéz helyzetbe került. Az utolsó métereken a sárga trikós, az elmúlt két kiírásban diadalmaskodó szlovén Tadej Pogacar és az összetett második helyén álló dán Jonas Vingegaard tudott elszakadni három másodpercre a brit Geraint Thomastól és a többi összetett esélyestől.
A pöttyös trikót a második szakaszon megszerző dán Magnus Corttól átvette a hegyi pontverseny vezetését a Cofidis német bringása, a szökésben pontokat gyűjtögető Simon Geschke.
Eredmények:
9. szakasz, Aigle-Les Portes du Soleil, 193 km, hegyi befutó:
1. Bob Jungels (luxemburgi, AG2R Citroën) 4:46:39 óra
2. Jonathan Castroviejo (spanyol, Ineos Grenadiers) 22 másodperc hátrány
3. Carlos Verona (spanyol, Movistar) 26 mp h.
4. Thibaut Pinot (francia, Groupama-FDJ) 40 mp h.
5. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 49 mp h.
6. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) azonos idővel
7. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadies) 52 mp h.
Az összetett élcsoportja:
1. Pogacar 33:43:44 óra
2. Vingegaard 39 másodperc hátrány
3. Thomas 1:17 p h.
A hétfői szünnap után kedden a Morzine és Megéve közötti 148,5 kilométeres táv és újabb hegyi befutó vár a kerékpárosokra. A 109. Tour de France mezőnye összesen 3328 kilométert teker, amíg július 24-én célba ér Párizsban a Champs-Élysées-n.