A The Sun megírta, hogy a skót teniszsztár - aki karrierje során már több mint 47 millió fontot keresett - az idei versenyeken szerzett összegekből egy centet sem tart meg magának, hanem az orosz-ukrán háború áldozatait segíti.
A nagylelkű felajánlás pénzösszegének mennyisége attól függ, hogy a korábban két csípőműtéten is átesett klasszis milyen eredményeket ér el azokon a teniszversenyeken, amelyeken a következő 9 hónapban elindul.
Több mint 7,5 millió gyerek van veszélyben az Ukrajnában zajló háború miatt. A brit UNICEF-el együtt azon dolgozom, hogy sürgős orvosi ellátást és megfelelő felszereléseket tudjunk biztosítani a rászorulóknak.
Fontos, hogy az oktatás folytatódjon. Az UNICEF azon dolgozik, hogy lehetővé tegye a lakóhelyüket elhagyni kényszerült gyerekek tanuláshoz való hozzáférését, valamint támogatja a megrongálódott iskolák rehabilitációját, csereeszközökkel és bútorokkal együtt" - árulta el Murray, aki négygyerekes családapa.
Az év hátralévő részében a versenyeken megszerzett bevételemet felajánlom. Az Egyesült Királyságban bárki támogathatja az UNICEF humanitárius programját, az ukrajnai gyerekeknek békére van szükségük, méghozzá most" -
tette hozzá a korábbi világelső.
A világranglistán 88. helyezett Murray - aki a salakpályás versenyeket idén kihagyja - jelenleg szabadkártyával vesz részt az Indian Wellsben zajló tornán. A nagyobb pénzdíjakat hozó rangos Grand Slam-tornák közül a Rolland Garros kivételével Wimbledonban és a US Openen is szeretne majd indulni.