Vágólapra másolva!
A hódeszkás Josika Rina, aki a múlt héten edzésen súlyos sérülést szenvedett, gerincműtétje után lábadozik, már fel is tud ülni.

Erről ő maga számolt be Instagram-oldalán, hozzátéve, hogy eleinte csak feküdni tudott, de már jobban van.

Josika az egyik ugrásnál nagyot bukott a tréning során, és egy darabig mozdulatlanul feküdt a havon. A Japán Olimpiai Bizottság az eset után közölte, hogy a versenyző a slopestyle-ban és big airben sem indulhat majd el.

Javul az edzésen súlyosan megsérült japán hódeszkás állapota Forrás: Twitter

Josika a posztjában megköszönte a támogató üzeneteket, egyúttal elárulta, hogy emlékszik az esésre, emiatt van benne egy nagy adag félelem.

"De nem szeretném, hogy ez legyen a vége, ezért odafigyelek a kezelésemre és remélem, kemény munkával vissza tudok majd térni a hóra, amint lehet" - tette hozzá.

Az ő kiesése miatt kerülhetett be a slopestyle mezőnyébe Kozuback Kamilla, aki eredetileg félcsőben szerzett kvótát. A Calgaryban született, 17 éves versenyző - akinek édesanyja magyar, édesapja pedig kanadai - hódeszkában az első magyar olimpiai induló. Slopestyle-ban 28. lett, félcsőben pedig szerdán szerepel majd a selejtezőben.