Gyulay Zsolt szerint elégedettek lehetünk az olimpia első hete után

GYULAY Zsolt; VÉKÁSSY Bálint
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új elnöke szerint már előre kell tekintenünk
Vágólapra másolva!
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke úgy érzi, hogy magyar szempontból pozitív eredményt hozott a pekingi olimpia első hete, és reménykedni lehet a két harmadik helyezésen túl további éremben.

A MOB két hete megválasztott elnöke az MTI-nek közvetlenül hazautazása előtt, a pénteki rövidpályás gyorskorcsolya versenyek után elmondta: nagyszerű érzés volt a számára első téli olimpián részt venni.

"A short track-válogatott férfi és női tagjai igazi profik, akik tudják maguktól függetleníteni a sérelmeket, a bíráskodást, és mindig a következő versenyükre figyelnek. Az erőviszonyok alapján még számíthatunk tőlük éremre, bár a mai férfi váltót sajnálom" - nyilatkozott Gyulay.

Az első magyar hódeszkással, Kozuback Kamillával kapcsolatban megjegyezte, hogy nagyon ügyes volt, tőle is szép teljesítmények várhatók a jövőben, a síelők pedig helytálltak. "Mindenkire büszkék vagyunk!" - hangsúlyozta.

Gyulay Zsolt (jobbra), a Magyar Olimpiai Bizottság új elnöke Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Kovács Tamás

"A téli sportokban több lehetőség lehetne, hogy további kvótákat szerezzünk. Sajnos, síelésben tömegesen nem kapják meg a magyar gyerekek azt, amit a nagyhatalmak, Ausztria, Svájc vagy Németország meg tud adni, így nagy a lemaradásunk. A női jégkorongban is látok lehetőséget, hogy kijussunk az olimpiára, és curlingben is, ha például több pálya épül. A hazai téli sportági szövetségekkel leülünk, hogy mire lenne szükségük, hogy még több sportolót küldhessünk olimpiára" - tette hozzá Gyulay, akit majd Schmidt Gábor MOB-alelnök vált Pekingben.

A MOB elnöke jelezte, sok nemzeti olimpiai bizottság és nemzetközi szövetség vezetőjével tudott találkozni közel másfél hetes tartózkodása alatt, és rengeteg versenyhelyszínt is felkeresett.

"A szervezés a koronavírus-járvány mellett is remek, érződik, hogy a kínaiak kitettek magukért, a létesítmények is fantasztikusak" - mondta Gyulay Zsolt.

A magyarok eddig két bronzérmet szereztek Pekingben a short track vegyesváltó és Liu Shaoang révén 1000 méteren, ő 1500-on negyedik volt, testvére, Liu Shaolin Sándor pedig hatodik.

Ez az első téli olimpia, amelyen Magyarország egy éremnél többet szerzett, míg Liu Shaoang az első magyar téli olimpikon lett, aki egyéni érmet gyűjtött.