Nyíregyházán dől el, hogy a címvédő Márton Anita elindul-e a belgrádi világbajnokságon

MÁRTON Anita
Márton Anita a női súlylökés selejtezőjében éppen dobni készül
Vágólapra másolva!
Nem mindennapi dolog, ha egy sportoló 21 éven át kitart a mestere mellett, más szemszögből nézve az edző ilyen hosszú idő után sem fordít hátat a tanítványának. Az olimpiai bronzérmes Márton Anita magától értetődőnek tartja, hogy annak az edzőnek az oldalán kell a jövőben is maradnia, aki 2001-ben, kislánykorában megszerettette vele a súlylökést.

A február végi nyíregyházi fedettpályás országos bajnokságon elért eredményétől teszi függővé a súlylökő Márton Anita, hogy elindul-e a belgrádi „tető alatti" világbajnokságon, vagy ezt a lehetőséget kihagyva inkább a szabadtéri idény kihívásainak igyekszik megfelelni. A szereplés alapvető feltétele a 18.30 méteres nevezési szint elérése, nem kevésbé az is, hogy mennyire érzi magát „harcra késznek" a címvédő, aki 2018-ban 19.62 méteres országos csúccsal lett aranyérmes Birminghamben, és ezzel a magyar atlétika első világbajnoka.

A sportágat kevésbé ismerők csak sejthetik, hogy miért telt el a szokásos kettő helyett öt esztendő a legutóbbi és a soron következő fedettpályás világbajnokság között. Két évvel a magyar dobóatléta felejthetetlen sikere után a kínai Nanking vette volna át a váltóbotot, de nem tehette. A koronavírus világjárvány gyors terjedése miatt 2020 januárjában az a kényszerű döntés született, hogy a márciusra tervezett fedettpályás VB-t, ahogy más nagyszabású világversenyekkel együtt a tokiói olimpiát is, egy évvel elhalasztják. Még véget sem ért a 2020-as esztendő, amikor változatlan ok miatt Nanking előtt másodszor is leereszkedett a sorompó. Mivel arról már korábban döntöttek, hogy 2022-ben Belgrád a leendő házigazda, a kínai rendezés terve legközelebb csak 2023-ban valósulhat meg. Amit a „dupla halasztás" után csak kívánni lehet a kitartóan várakozó ázsiaiaknak.

Márton Anita biztos abban, hogy 2022-ben számára a müncheni szabadtéri Eb jelenti majd az év legnagyobb kihívását Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ott volt velem szinte az egész családom, Szegedről és Békéscsabáról még szurkolói buszt is indítottak, de még abból is profitáltam, hogy Eperjesi László, az edzőm kettős szerb-magyar állampolgár, akinek a helyi barátai is engem bíztattak. Ha valami is meggátolhat a visszatérésben, az a műtött térdem, aminek az állapotára azt kell mondanom, hogy még mindig nem az igazi. Speciális erősítő gyakorlatokkal és gyógytornával igyekszünk ezen változtatni, ennek a hatékonyságától függ, hogy címvédőként elindulhatok-e az idei „téli" világbajnokságon. A végső szót a február végi nyíregyházi országos bajnokság után szeretném kimondani, ha addigra az eredményeim is arra ösztökélnek, hogy hajrá előre, szíves-örömest bevállalom a VB-t" –nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a „kismama-világbajnoknő."

Tavaly, alig több mint fél évvel kislányának a világrahozatala után Anita nagy bátorságot tanúsítva dobókörbe állt a tokiói olimpián, ahol tulajdonképpen az történt, amire a debreceni országos bajnokság után számítani lehetett. A riói bronzérmesnek a 21. hellyel kellett beérnie, aki végtelenül sportszerűen nem arra hivatkozott, hogy a balesetet szenvedett edzője hosszú hetekre kórházba került, és csak az onnan küldött üzeneteivel segíthette.

Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő kislányával, Lucával Forrás: Márton Anita

"Hallani lehetett olyan hangokat, hogy ez a valóban nehéz időszak talán még tőréspróba is lehet a kétévtizedes munkánkban, de bennem fel sem merült a váltás gondolata. Tagadhatatlan, hogy olykor voltak nézeteltéréseink, de melyik az a kapcsolat, legyen az sportolói, családi, vagy munkahelyi, ahol nincsenek surlódások, durcáskodások, vagy haragszomrádok. Szerencsénknek mondhatjuk, hogy mi mindig és mindent tisztázni tudtunk egymással, kibeszéltük magunkból a rosszat, nem hagytuk, hogy a viták elmérgesedjenek."

Függetlenül a fedettpályás idény fejleményeitől, a magyar atlétika első és egyben egyedüli világbajnoka az olimpia utáni esztendőben a müncheni Európa-bajnokságon szeretne a döntőbe jutni és megharcolni egy dobogós helyért.

"Az elmúlt két esztendőben kizárólag a globális járványveszély miatt a világversenyek időpontján és olykor még a helyszínén is gyakran kellett változtatni - folytatta a 33. életévét a napokban betöltött Márton Anita. – Idén aztán kapaszkodhatunk, mert szabadtéren világ-és Európa-bajnokságot is rendeznek, ráadásul időben olyan közel egymáshoz, hogy atléta legyen a talpán, aki mind a két kihívásnak jól meg tud felelni. Nem szeretnék lemaradni a Eugene-i VB-ről, mert sokat szeretnék versenyezni és gyakran találkozni a súlylökés legjobbjaival, de mégis a világbajnokság utáni müncheni Európa-bajnokság jelenti számomra azt a versenyt, amit a célkeresztbe állítok.

– mondta befejezésül Anita, aki a férjével már most azon töri a fejét, hogy január 31-én milyen születésnapi tortával és ajándékkal lepjék meg Lucát, az egy éves kislányukat.