Vágólapra másolva!
Jól jelzi a magyar kerékpáros körverseny, a Tour de Hongrie növekvő presztízsét, hogy nem csak évről-évre visszatérnek olyan csapatok, mint a Jumbo Visma, de a hollandokhoz hasonló sztárcsapatok érdeklődését is felkelti a verseny. Ennek legfrissebb példája, hogy 2022-ben első ízben a Tour de Hongrie történetében a belga Lotto Soudal sora is ott lesz a rajtnál.

A Lotto Soudal lassan négy évtizede állandó résztvevője a kerékpáros világ legrangosabb országúti viadalainak. 1985-ben a belga szerencsejáték vállalat alapította meg Lotto néven, 2015 óta a ragasztók és tömítőanyagok specialistájának számító Soudal nevét is viseli az együttes. Az évtizedek során megannyi nagy siker fűződik a belga klub bringásainak nevéhez,

az ausztrál Cadel Evans 2009-ben világbajnoki címet szerzett, több tucatnyi Tour de France-, Giro d'Italia- és Vuelta a Espana-szakaszgyőzelem

mellett elsősorban a legnevesebb egynaposokon remekeltek a csapat tagjai: a „Monumentek" (ilyen például a Milánó–San Remo vagy a Párizs–Roubaix) és a „Klasszikusok" (mint az Amstel Gold Race vagy a Clásica de San Sebastián) során huszonöt alkalommal szerezték meg az első helyet, írja a csapatot bemutató cikkében a verseny hivatalos oldala.

A Lotto Soudal érkezése jelzi, hogy egyre fontosabb verseny a naptárban a Tour de Hongrie Forrás: Tour de Hongrie

A 2022-es keret legnagyobb csillaga a belga Philippe Gilbert: a harminckilenc esztendős nagymenő 2012-ben megnyerte az országúti világbajnokságot, hét szakaszt nyert a Vuelta a Espanán, négyszer ünnepelhetett az Amstel Gold Race és kétszer a Giro di Lombardia után, de nyert Liege–Bastogne–Liege-t és Párizs–Roubaix-t is. A 2022-es szezon lesz számára a jutalomjáték, az év végén visszavonul a versenyzéstől.

A csapat teli van igazi világsztárokkal, őket persze főként a nagy háromhetesekre, és az egynapos klasszikusokra "tartogatja" a Lotto. Nagyágyú a belga Tim Wellens is, aki remek összetett menő, hat körverseny-győzelmet is jegyez – ezek közül négy (kétszer az Eneco Tour, egyszer-egyszer a Lengyel Körverseny és a Tour of Guangxi) WorldTour-esemény volt – de van már két-két etapsikere a Giróról és a Vueltáról is.

Ugyancsak világhírű az ausztrál sprinter, Caleb Ewan is, aki öt-öt Tour- és Giro-szakaszgyőzelem mellett egyet jegyez a Vueltáról is.

Remek hegyi menő a belga Thomas De Gendt, aki négy etapsikert jegyez a Grand Tourokról, 2018-ban pedig ő lett a hegyek királya a Spanyol Körversenyen. 2022-re visszatér a Lotto Soudalhoz a belgák remek időfutammenője, a kétszeres Európa-bajnok Victor Campenaerts, aki 2019 áprilisa óta tartja az egyórás kerékpározás hivatalos világrekordját (55.089 kilométer).

Van a Lottóban több olyan bringás is, aki már járt a Tour de Hongrie-n. Így a 2018-ban még a lengyel CCC színeiben az összetett második helyén záró Kamil Malecki, az ausztrál Harry Sweeny és a német Rüdiger Selig is tekert már a magyar utakon, igaz, előbbi még az EvoPro Racing, utóbbi pedig a Bora-Hansgrohe versenyzőjeként.

A Tour de Hongrie-t 2022. május 12-16. között rendezik meg. Az öt szakaszból álló verseny Siófokról indul és egy budapesti időfutammal ér véget.