A 33 éves dagesztáni harcost minden idők legjobb kevert harcművészének, azaz MMA-harcosának tartják, aki ebben a szakmában szinte elképzelhetetlen, 29-0-s mérleggel vonult vissza egy évvel ezelőtt, 2020 októberében. Egyelőre megmásíthatatlan döntését az oktagonban jelentette be, azt követően, hogy harmadszor is megvédte könnyűsúlyú bajnoki övét, akkor éppen Justin Gaethje-t legyőzve. Döntésében a legfontosabb szerepet az játszotta, hogy a találkozó előtt négy hónappal halt meg koronavírus-fertőzésben az édesapja, aki gyerekkorától kezdve az edzője volt.
Nurmagomedov esetében megkerülhetetlen kérdés Conor McGregor személye. Az ír a dagesztáni harcos vallására és családjára tett rendkívül sértő kifejezésekkel igyekezett kihozni a sodrából Nurmagomedovot kettejük 2018 októberi összecsapása előtt. Nem járt sikerrel, a dagesztáni egy folytással elintézte a negyedik menetben. A mérkőzés után még egy kisebb tömegverekedés is kialakult.
"Apám szerint én egy érzelmes fickó vagyok, próbáljak hát megbocsátani neki. De azt is mondta, hogy harcolnom kell, és el kell pusztítanom. Nem láttuk mindig ugyanúgy a dolgokat, nem értettünk mindenben százszázalékig egyet, de utólag szinte mindig neki volt igaza.
Ma viszont már nem kell ezzel foglalkoznom, nem kell McGregort megsemmisítenem. Megtette ezt vele helyettem az élet
- mondta Nurmagomedov, aki arról is beszélt, hogy a gyerekkora úgy telt az édesapja mellett, mintha egy katonai táborban nőtt volna: edzés, tanulás, edzés. Viszont Abdulmanap Nurmagomedov tanítványai közül heten szereztek bajnoki övet a UFC-ben.
Habár őt tartják sokan minden idők legjobb ketrecharcosának, az igazi szerelme mégis egy másik sport, a futball. Ezért nézte meg többek között Sir Alex Ferguson, Usain Bolt és Patrice Evra társaságában a helyszínen a Manchester Uited-Everton PL-mérkőzést. A meccs előtti estét pedig a MU két sztárjával, közeli barátaival, Paul Pogbával és Cristiano Ronaldóval töltötte.
"Pár héttel az előtt beszéltem Ronaldóval, hogy aláírt volna Manchesterbe, és mondta, hogy ez még titok. Hát, most már nem az. Gyerekként imádtam a foci, számomra ez a tökéletes sport. De én harcoltam, mert az élet a hegyekben erre nevelt. Aztán elrepültem az Egyesült Államokba, elszedtem a pénüket, és hazatértem. Ez a legjobb érzés" - zárta Nurmagomedov.