Vágólapra másolva!
A korábban hét súlycsoportban világbajnoki címet szerző legendás fülöp-szigeteki bokszoló, Manny Pacquiao úgy döntött, hogy 42 évesen visszavonul.

Amikor Manny Pacquiao augusztus 21-én egyhangú pontozásos vereséget szenvedett Las Vegasban a WBA váltósúlyú világbajnoka, Yordanenis Ugas ellen, azonnal megindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy a legendás bunyós vajon 42 évesen is folytatja-e a pályafutását, vagy inkább a visszavonulás mellett dönt.

A profiboksz.hu megírta, hogy a döntés megszületett, miután a korábban nem kevesebb, mint 7 csoportban világbajnoki címet szerző filippínó harcos megerősítette, szögre akasztja a kesztyűket.

Manny Pacquiao 42 évesen a visszavonulás mellett döntött Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Steve Marcus

nyilatkozott a döntéséről az éppen államelnöki babérokra törő ökölvívó. Pacquiao rendkívüli szegénységből tört ki a boksznak köszönhetően, és lett dúsgazdag, valamint milliók bálványa, példaképe, és minden idők egyik legkiemelkedőbb profi bokszolója.

"Ki gondolta volna ezt, amikor elkezdtem bokszolni. Még csak gyerek voltam, aki kenyeret árult.

Ha azt mondták volna akkor nekem, hogy világbajnok leszek, és az egész világon ismerni fognak, vajon elhittem volna? Azt válaszoltam volna, hogy ez teljesen lehetetlennek tűnik" - tette hozzá Pacquiao.