Eltűnt dollármilliók, titkos pénzek - már az FBI is nyomoz Aján Tamás és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség után

Aján Tamás, súlyemelés
A korrupcióval vádolt Aján Tamás kész csendben visszavonulni
Vágólapra másolva!
Már az Egyesült Államokban is nyomoznak a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség volt elnöke, Aján Tamás ügyében. A jelentések floridai családi nyaralóról, amerikai társadalombiztosítási számról, Coloradóban vezetett bankszámláról tesznek említést. Közben a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is aggodalmát fejezte ki egy, november 12-én megjelent Play the Game portál online anyaga miatt. Ebben az olvasható, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korábbi elnöke, Aján Tamás közbeavatkozásával késleltette az azerbajdzsáni sportolók doppingügyéről szóló jelentés eredményeinek megjelentetését még 2013-ban.

Mielőtt rátérnénk arra, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség milyen következtetéseket vont le, érdemes megnézni a bevezetőben már említett Play the Game oldal anyagát. Az angolul tudók itt eredetiben is elolvashatják:

FBI and Swiss police dig into weightlifting scandal, while IOC is undecided

U.S. authorities are now taking a deep look into the widespread corruption and doping fraud at the IWF. Letters reveal how the weightlifting president protected dopers, and Swiss investigators may find answers to why the IOC for ten years pushed critical information on weightlifting corruption aside.

Ebben a cikkben egészen döbbenetes állításokat fogalmaznak meg Aján Tamással szemben.

Fény derül arra, hogy az amerikai hatóságok vizsgálat alá vonták az IWF-ben tapasztalható korrupciót és a doppingesetekkel szembeni csalást.

Kiderül, hogy az IWF sportolói bizottsága eddig már 13 ezer aláírást gyűjtött össze annak érdekében, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöksége is távozzon a bukott Ajánt követve. Erre azonban eddig nem került sor.

Erről az az amerikai Ursula Papandrea is beszélt,

aki az Aján távozását követő időszakban ideiglenes elnökként vezette az IWF-et. De már nem vezeti, mert az IWF elnöksége egy online ülés keretében elmozdította őt. (A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség jelenlegi ideiglenes elnöke egy brit orvos, Michael Irani.)

A cikkben olvashatunk az azeri súlyemelők doppingesetének eltitkolásáról, illetve a bejelentések késleltetéséről. Azerbajdzsánban 2013-ban 23 súlyemelőt értek doppingoláson. Azonban őket nem függesztették fel azonnal, tovább versenyezhettek. Egészen elképesztő, hogy az IWF ebben az ügyben csak 2017-ben, azaz négy évvel később lépett, amikor felfüggesztette az azeri súlyemelők versenyzési jogát. Erre a lépésre egészen pontosan 2017. szeptember 30-án került sor.

A Play the Game cikke azt is megemlíti, hogy Aján Tamás ellen több országban - köztük Magyarországon is - folynak vizsgálatok. Erről a Magyar Nemzet 2020. júniusában számolt be. Most az is napvilágot látott, hogy a nyomozók hozzáférést kaptak a különböző bankszámlákhoz.

A jelentés megemlíti, hogy Aján Tamás rendszeresen üdült egy floridai nyaralóban lévő luxusingatlanban. De azt is leírják, hogy a magyar sportvezetőnek az Egyesült Államokban is volt társadalombiztosítási száma. Ez azért fontos, mert enélkül az USA-ban senki sem nyithat bankszámlát.

Az FBI most az után is nyomoz, hogy hová tűnt el a pénz, amelyet Aján Tamás 2015-ben a Houstonban rendezett súlyemelő-világbajnokságon gyűjtött be? Kérdésként merült fel, hogyan kerül Colorado Springsbe az IWF egyik bankszámlája?

Ugyanakkor nem csak az Egyesült Államokban, hanem Svájcban is vizsgálódnak a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség ügyeivel kapcsolatban. Vaud kanton ügyészsége kijelentette, hogy az IWF-ben tapasztalható összes jogsértést vizsgálják.

Kiderült, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Etikai Bizottsága már 2011-ben jelentést készített az IWF könyveléseivel és az eltűnt pénzekkel kapcsolatban.

A cikk szerint a NOB-nak már ekkor be kellett volna avatkoznia az ügybe, de ez valamiért nem történt meg. 2020. november 11-én tartott sajtótájékoztatóján Thomas Bach, a NOB elnöke kétkedéssel fogadta az IWF reformokra való törekvését. Bach szerint sok-sok nyitott kérdés maradt hátra. A NOB minden lehetőséget mérlegel, beleértve a súlyemelés kizárását az olimpiai játékokról.

Bár épp a NOB elnöke volt az, aki a minap azt nyilatkozta, hogy a kizárásról csak a 2021-es tokiói olimpia után döntenek.

Ezek az internetes portál által tett állítások egyébként hasonlóak azokhoz, mint amelyeket Richard H. McLaren tett közzé a 2020. június 4-i jelentésében az IWF vezérkarának a megbízásából (azóta McLaren-jelentésként vált híressé az anyag).

WADA statement on latest media report about the IWF (12 November 2020)

The World Anti-Doping Agency (WADA) notes with great concern the content of an article published by the Play the Game website today (12 November 2020), which makes a number of new allegations concerning the former President of the International Weightlifting Federation (IWF), Tamás Aján.

A WADA, vagyis a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség elnöke, Witold Banka azt mondta a legfrissebb bizonyítékok kapcsán, hogy:

Egyértelmű, hogy ez a WADA számára elfogadhatatlan és mindenki más számára is, aki a világon a tiszta sportért dolgozik. A WADA továbbra is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a sportolók a súlyemelésben biztonságos és egészséges környezetben versenyezhessenek."

A WADA egyébként még augusztus 6-án az ügyben érdeklődött az IWF-nél, hogy milyen lépéseket terveznek tenni Aján Tamás ellen, a McLaren-jelentés után. Aztán október végén a WADA ismét írt a további eredményeket követően az IWF-nek.

A WADA most pedig arra kéri az IWF-et, hogy a novemberi fejleményeket is vegye majd figyelembe a saját vizsgálatánál Aján Tamás ügyében.

Az ügynek - minden bizonnyal - folytatása következik.