Vágólapra másolva!
A WBA jelenlegi váltósúlyú bajnoka, Manny Pacquiao a hétfői napon szerződést kötött a Paradigm Sports nevű társasággal, akik sportmenedzsmenttel foglalkoznak és egyik legkiemelkedőbb ügyfelük a korábbi UFC bajnok Conor McGregor.

Sokan ebből arra következtetnek, hogy a korábban lehetőségként felmerült meccs – amely szerint a két fél decemberben összecsap egymással –, ezzel a megállapodással nagyon közel került a megvalósuláshoz – számolt be a profiboksz.hu.

Újabb lépés a Pacquiao-McGregor meccs felé Forrás: Origo

A filippínó legenda állítólag összesen még kétszer szándékozik bokszolni, aztán befejezné a pályafutását, és elindulna hazája, a Fülöp-szigetek elnöki pozíciójáért.