A dohai döntőben a fiatal magyar éppen ellentétes ívű versenyzést mutatott be, mint edzője, Németh Zsolt, aki húsz évvel korábban az utolsó sorozatban küzdötte fel magát a dobogó második fokára.
Halász az első sorozatban bátran kezdett, egy biztonságinak nem nevezhető 78.18 méterrel.
Ekkor megérkezett – mint a végén kiderült egyedüliként a mezőnyből - a 80 méter fölötti világba a lengyelek világbajnoki specialistája. 80.50 méteres eredménye után kétség és vetélytárs sem fért
Pawel Fajdek újabb, immár negyedik világbajnoki aranyához.
Halász Bence – sok veszíteni valója nem lévén - elkezdett kockáztatni, és bár akadtak nagy dobásai, ezek rendre érvénytelennek bizonyultak.
Nem úgy a francia Quentin Bigotnak, aki egyetlen centiméterrel, de túldobta a magyar versenytőt. Így a végén azért kellett izgulnunk, hogy Bence megtartsa a harmadik helyét. A versenyben ez sikerült is, ugyanis a tavaly Berlinben Európa-bajnoki aranyat nyerő Wojciech Nowiczki nem tudta nála messzebb vetni a kalapácsát.
A lengyelek nem adták fel a versenyt annak befejezése után sem, és megóvták Bence első kísérletét, mondván a szombathelyi atléta hozzáért a dobókör széléhez a 78.18 méteres kísérletekor. A zsűri salamoni döntést hozott. A magyar versenyzőtől nem vették el az eredményét, ugyanakkor a lengyelt vele együtt harmadikként rangsorolták.
Halász ezzel folytatta kiváló sorozatát, hiszen 2014 óta rendre érmet szállít az év aktuális világversenyéről. 2018-ig még „csak" az aktuális korosztályában tette mindezt. Tavaly Berlinben már a felnőttek között is harmadik lett az Európa-bajnokságon, az idén pedig világbajnokságon ismételte meg ezt a bravúrt, s lett bronzérmes.
A Németh Pál által alapított szombathelyi dobóiskola, amelyet két fia, a már említett Németh Zsolt és Németh László visz tovább, újabb világklasszis atlétát adott nekünk.
Pali bácsi egyik legendás mondása szerint a dobók kiválasztásánál a legjobb mozgáskoordinációval rendelkező, leggyorsabb vállúakból gerelyhajító lesz. A még mindig nagyon gyors, és mozgásügyes, de nem olyan hajlékony vállúakból még mindig lehet jó diszkoszvető. Ha megfelelően robbanékony valaki, súlylökőnek jó lesz, a többiből – ha elbírja azt az irgalmatlan mennyiségű munkát, ami ehhez kell – kalapácsvető.
Nyilván volt ebben jó adag Németh Pál-féle humor is. Hiszen a 7.26 kilós kalapáccsal elképesztő sebességgel forogni a dobókörben, nos, ahhoz rendkívül kifinomult mozgáskoordináció szükséges. Az 1998-as budapesti Európa-bajnokság aranyérmese, Gécsek Tibor mesélte még versenyző korában, hogy
a még jobb mozgásérzékelés végett sokszor éjjel dobtak, sötétben, hogy még magasabb szintre emeljék a kalapács érzékelését.
Bence eredményében az ilyesfajta finomságok, az ő korábbi összes tapasztalatuk eszenciája benne van, így most ő viszi tovább a magyar kalapácsvető hagyományokat.
Ráadásul a „ha másnak nem, hát kalapácsvetőnek jó lesz" tételt Bence cáfolja. Hiszen 13 éves korában ígéretes eredményei voltak futó-, és ugrószámokban is. 300 méteren 40.5 másodpercet repesztett, és az 578 centis távolugró eredménye abban a korban kifejezetten jónak számít.
Szerencsére végül a kalapácsvetésnél kötött ki, és ha a fejlődése töretlen marad, akkor jövőre, Tokióban egy újabb szép eredményt érhet el. Ha az eddigi „sormintát" vesszük alapul, akkor a világbajnok Fajdekkel nem kell majd számolni Japánban.
Hiszen a négyszeres világbajnok hiába nyerte meg 2013, Moszkva óta az összes vb-t, a londoni olimpián érvénytelen kísérlet nélkül ment haza, Rióban pedig mélyen tudása alatt szerepelve, egyetlen érvényes dobásával messze a legjobb 12-t jelentő eredmény alatt maradt.
Bence viszont rendre hozza magát a világversenyeken. Még akkor is, ha az idén sérülések miatt sokáig nem tudott olyan mennyiségű és minőségű munkát végezni, amilyet szeretett volna.
A végére összeállt a kép.
Reméljük, jövőre kevesebb nehézséggel kell megküzdenie, és akkor végre átlépheti a 80 méteres határt, és folytathatja kiváló, világversenyeken bemutatott sorozatát.