Vágólapra másolva!
Kevesebb mint egy éve dolgozik együtt Hosszú Katinka és Petrov Árpád. A háromszoros olimpiai bajnok úszó felkészítését irányító szakember a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt a közös munka könnyedségéről, a ritka vitákról, a két vegyesúszó szám közötti különbségről, valamint a közeljövő céljairól is.

Petrov Árpád szerint Hosszú Katinka nagyon is könnyen kezelhető személyiség, akivel könnyű együtt dolgozni, és miután ő is ilyen, világos, hogy jól megértik egymást, éppen ezért még nem is vesztek össze igazán a közös munka során.

Az íjnak, amelyet a tokiói célra tartunk, még nem sérült meg a húrja. Amikor úgy éreztük, hogy egy kicsit is túlfeszítjük, rögtön vissza is engedtük.

Hosszú Katinka és Petrov Árpád gyorsan összecsiszolódott Fotó: Koncz Márton - Origo

Petrov szerint mindketten hatnak a másikra, és mindketten formálják is a másik személyiségét. Az edzőt kifejezetten inspirálja tanítványa maximalizmusa.

Petrov a saját meglátása szerint magabiztosabb lett, mióta Hosszú Katinkával dolgozik. Profi csapatot épített fel a világsztár köré, mert amondó, hogy Katinka ugyan már 99 százalékon van, viszont éppen az utolsó egy százalékot a legnehezebb megugrani, ahhoz kell a legtöbbet hozzátenni.

Ha tanítványát három jelzővel kellene leírnia, akkor a vidám, szenvedélyes és kemény jelzőkkel illetné. "Elsőre így mondanám, s ha már ilyen sorrendben jutottak eszembe a szavak, maradjon is így. De, ha most újragondolhatnám, a szenvedélyes kerülne az első helyre."

Az pedig, hogy a közös munka jól megy az év végi és év eleji versenyeken nyert érmek után, most már az egyre jobb időeredményekben is megmutatkozik. A két vegyesúszószámban, 200 és 400 vegyesen is Katinkáé a világ idei legjobb ideje (2:08.50, ill. 4:32.52 perccel). Mindkét szám egyformán, de az utóbbi idő egy picivel mégis fontosabb.

Július 12-én kezdődik a kvangdzsui világbajnokság, az év legfontosabb versenyén Katinka biztosan rajthoz áll 200 és 400 vegyesen, és még néhány "kiegészítő" számban. Viszont bármit is mondanak az uszodában, biztos, hogy nem indul az általa nagyon kedvelt 200 pillangón, amiről lemaradt az országos bajnokságon.

"A válogatási elvek egyértelműek, és mindenkire egyformán érvényesek voltak. Elfogadtuk mi is.