Vágólapra másolva!
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka az Egyesült Államokban van, hogy végérvényesen lezárja a múltját, és túl tudjon lépni a Shane Tusuppal való tönkrement házasságán. A kemény megpróbáltatások után úgy döntött, leveti magát a mélybe. Szerencsére nem kell megijedni, Katinka csak bungee jumpinggal ereszti ki a fáradt gőzt.

– írta Hosszú Katinka az Instagram-oldalán.

„Általánosságban elmondható, a traumatikus élményeken túljutni úgy lehet, ha leérünk a mélypontra. Márpedig az elválás, még ha békés is, súlyos trauma.

A skála 100-as csúcsán a családi haláleset áll, de a válás is 60–70 pontra tehető – magyarázza a Borsnak Lénárt Ágota, az olimpiai csapat sportpszichológiai csapatának vezetője, a TE tanszékvezetője. Az örvénnyel szemléltette, miként lehet kilábalni az efféle élethelyzetből.

„Amikor lehúzott a folyó aljára, onnan tudunk elrugaszkodni – tette hozzá, s rámutatott, az ilyen bátorságpróbával az ember kilép a komfortzónából, ami önbizalmat ad a folytatáshoz” – tette hozzá.

Egyébként veszélyesnek véli a bungee jumpingolást, megrándulhatnak izmok, kimozdulhatnak csigolyák, ezért, mint mondta, több sportszövetség tiltja.