Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka arany- Jakabos Zsuzsanna és Bernek Péter pedig bronzérmet szerzett a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszódöntőinek hétfői nyitányán. A 4x100-as férfi gyorsváltó remek időt úszott, ezzel kijuthat az olimpiára.

Az Eb 400 méteres vegyesúszó számában Hosszú Katinka az előfutambeli teljesítményéhez méltó fölénnyel lett első. Pillangón csak szűk egy másodperccel lépett el az ekkor még második helyen álló Jakabos Zsuzsannától, majd háton óriási előnyt szerzett. Hosszú végül 4:30.90 perces idővel csapott célba, pályafutása kilencedik egyéni nagymedencés Európa-bajnoki címét szerezte – ezzel beérte a magyar örökrangsorban a nőknél az élen álló Egerszegi Krisztinát.

Útban a győzelem felé Forrás: MTI/AP/Matt Dunham


"Csodálatos három és fél év van mögöttem, élveztem az utazás minden pillanatát. Ez a mai nap tényleg arról is szólt, hogy

és ez ma sikerült" – mondta Hosszú Katinka a négy évvel ezelőtti, rosszul sikerült olimpiára utalva. "Az Európa-bajnokságon nincs rajtam semmi nyomás, kifejezettem ez az érzésem, hogy csupán az a dolgom, hogy élvezzem ezt a versenyt” – idézte Hosszút a Magyar Úszószövetség Facebook-oldala.

Jakabos állítja, ő a legboldogabb

Jakabost mellen előzte meg a brit Hannah Miley, a magyar úszó bronzérme azonban nem forgott veszélyben, 4:38.39-cel zárt. "Nagyon örülök, mert az ezüst is túl messze volt most, ennél több nem volt ebben. A vállműtétem óta ez az első egyéni érmem, úgyhogy én most boldogabb vagyok, mint az arany- vagy az ezüstérmes" – mondta Jakabos.

Hosszú és Jakabos a dobogón Forrás: MTI/AP/Matt Dunham


Bernek Péter ugyancsak bronzérmet szerzett, 400 méter gyorson. A távon rövidpályás világbajnok úszó végig nagy csatát vívott a második helyen a norvég Henrik Christiansennel, végül 3:46.81 perces idővel, egyéni legjobbjától (3:46.29) nem sokkal elmaradva harmadikként ért be. A számot az olasz Gabriele Detti nyerte.

Ez most nem állt össze, de inkább most, mint az olimpián. Ez olyan pont semmilyen volt. Kielemezzük, mi volt a hiba, az volt az érzésem, hogy még maradt bennem, van még mit csiszolni rajta, mert 3:45-re számítottam. Most 250-nél indultam meg, ki kellett ezt is próbálni, mint sok minden mást is, hogy Rióban a legjobb legyen" – elemzett a magyar versenyző.

Bernek Péter a célban Forrás: MTI/Kovács Anikó


Hosszú Katinka rajthoz állt – a 400 vegyes döntője után 20 perccel – 200 méter háton is. Könnyedén nyerte a futamát, de 2:09.98 perces ideje összesítésben csak a harmadik legjobb. Burián Kata 2:10.83 perces idejével összesítésben a negyedik helyen került a döntőbe, és 23 századra megközelítette az olimpiai A-szintet.

Most már nem izgultam annyira, mint délelőtt, mert egyébként rettentően izgulós típus vagyok. Szóval az elejét nem éreztem annyira gyorsnak, bár az idők rendben voltak, de a második és harmadik fordulót elrontottam, ott kell javítanom holnapig" – bizakodott Burián.

Cseh nem érezte, hogy halad a vízben

Férfi 50 méter pillangón Cseh László, a szám vb-bronzérmese 23,57 másodperccel a futamában harmadik lett, a negyedik legjobb idővel került a döntőbe. "Jó-jó, már jobb volt, mint délelőtt, de még nem érzem a vizet. Ez azt jelenti, nem érzem azt, hogy igazándiból haladnék. Mindegy, ezen még dolgozunk, holnapra jobb lesz" – ígérte.

Férfi 100 méter háton elődöntős futamában Balog Gábor 54,20 másodperces idejével a negyedik helyen csapott célba, ezzel összesítésben a hetedik helyen jutott a keddi döntőbe. "Ahhoz képest nem rossz, hogy a torkom miatt egy percet sem aludtam, most az utolsó húsz méteren pedig

A hátúszást nem pont erre találták ki... Szóval így elégedett vagyok, a döntőre és a kétszázra még megpróbálunk találni valami gyorsan ható gyógymódot" – emlékezett a legnehezebb pillanatokra Balog.

Bravúr a váltótól

A férfi 4x100 méteres gyorsváltó új országos csúccsal az ötödik helyen végzett a Londonban zajló vizes Európa-bajnokságon. A Holoda Péter, Takács Krisztián, Bohus Richárd, Kozma Dominik összeállítású négyes 3.16.55 perces idővel zárt, ezzel tovább faragott a délelőtti előfutamban úszott 3:17.15 perces országos csúcsból.

Ennél is fontosabb, hogy a váltó ezzel az idejével most a negyedik legjobb az olimpiára még nem kvalifikált négyesek közül, így

jelen állás szerintindulhat Rióban.

Május 31-ig van még lehetőségük a rválisoknak jobbat úszni.