Vágólapra másolva!
Gyurta Gergely a tizedik helyen végzett a nyíltvízi úszók olimpiai távú, 10 kilométeres versenyében a berlini úszó Európa-bajnokság csütörtöki napján. Papp Márk a 17., Rákos Patrik pedig a 25. lett a 39 főt számláló mezőnyben.

Gyurta rögtön az élre állt, hogy a vízi csatározást elkerülve nyugodtan, saját iramát úszhassa, ám a többiek is vele tartottak, az üldözőboly legjobbjai egy-két testhossznyi távolságból követték.

Az első - 2500 méteres - kör megtétele után nem változott a helyzet, ahogy féltávnál is Gyurta vezetett, s később is ő diktálta a tempót.

A harmadik körben azonban a magyar versenyzőnek elébe vágott a francia Axel Reymond, s bár Gyurta nem szakadt le, többen is megelőzték. A hajrában már nem tudott javítani, s végül tizedikként érkezett célba.

Az Eb-aranyat a holland Ferry Weertman szerezte meg az olimpiai ezüstérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok német Thomas Lurz, s a vb-harmadik orosz Jevgenyij Dratcev előtt.

"Meg kellett próbálnom ezt is, majd az edzőimmel kielemezzük, mit láttak ők kintről, és mit én bentről - mondta a versenyt követően Gyurta Gergely. - A visszafelé vezető szakasz különösen rossz volt, fújt a szél, a hullámok miatt nem tudtam úgy úszni, ahogy szoktam, de ettől még az első hét és fél kilométer úgy sikerült, ahogy terveztük. Az utolsó kör nem, viszont ebből is lehet tanulni. Elképesztő volt a tempó, még ezt is szoknom kell ahhoz, hogy eredményesebb lehessek."

A nyitónapon öt kilométeren 14. Papp Márknak csütörtökön a 17., a szerdán 11. Rákos Patriknak pedig a 25. hely jutott.

A folytatásban, a kora délutáni programban a nők öt kilométeres viadala következik két magyarral, a 10 kilométeren ezüstérmes Risztov Évával, valamint Szilágyi Nikolettel.

férfi 10 kilométer:
1. Ferry Weertman (Hollandia) 1:49:56.2 ó
2. Thomas Lurz (Németország) 1:49:59.0
3. Jevgenyij Dratcev (Oroszország) 1:50:00.6
...10. GYURTA GERGELY 1:50:08.0
...17. PAPP MÁRK 1:50:14.3
...26. RÁKOS PATRIK 1:52:01.2