Vágólapra másolva!
Szombaton rendezik a hódeszkások slopestyle-versenyét a téli olimpián, a sportág talán legnagyobb csillaga, Shaun White nélkül. Létezik, hogy a pálya annyira veszélyes, hogy egy kétszeres olimpiai bajnok nem mer lecsúszni rajta? A helyzet nem ilyen egyszerű, de ha valamit, az időrendet tényleg elrontották a szervezők.

Úgy tűnik, a szocsi szervezőknek egy időzítési bakival sikerült elérniük, hogy a téli olimpia egyik legnagyobb sztárja nem indul az egyik leglátványosabb, egyébként most debütáló számban.

Még el sem kezdődött a téli olimpia, amikor kiderült, hogy a vörös haja miatt repülő paradicsom becenéven tisztelt Shaun White, a hódeszkások félcső versenyszámának kétszeres olimpiai bajnoka visszalépett a trükkös akadályversenytől (slopestyle). Azt mondta, túl veszélyesnek tartja a pályát.

Pedig White eleinte nem reagálta túl, hogy még a hét elején esett egy nagyot trükközés közben, és megrándította a csuklóját – akkor azt mondta, ez benne van. Aztán a versenyzők közül egyre többen panaszkodtak, és akadt néhány komoly sérülés is – törött kulcscsont, agyrázkódás –, mire White meggondolta magát, és bejelentette, hogy visszalép.

Ez már nem mikiegérpálya

Nehéz elhinni, hogy a pálya valóban annyira veszélyes lenne, hogy éppen a világ egyik legjobb hódeszkásának túl nagy kockázatot jelent. Tervezője, Roberto Moresi jelezte is, hogy "csak Shaun lépett vissza a versenytől, a többségnek pedig kifejezetten tetszik az új pálya." Az osztrák csapat főedzője, Stefan Cerwenka szintén megvédte: "A pálya itt az olimpián tényleg nagyobb az átlagosnál, de ebben a sportágban nem szokatlan, hogy az edzéseken hárman is megsérülnek a verseny kezdése előtt."

"Korábban az volt a gond az olimpián, hogy a snowboardosoknak mikiegér-szintű pályát építettek, most pedig arról beszélnek, hogy túl nehéz a lejtő. A múlt hónapban Aspenben rendezték az X-Gamest, ahol ennél nehezebb volt a lejtő" - reagált a slopestyle-pálya nehézségét firtató újságírói kérdésekre a kanadai csapat egyik vezetője, Jean-Luc Bressand.

Shaun White Szocsiban Forrás: AFP/Michael Kappeler

White azonban különleges helyzetben van, félcsőben a harmadik aranyára hajt. A férfiak slopestyle-döntőjét szombaton rendezik, a félcsőverseny jövő kedden kezdődik. Nyilván nem akarja megkockáztatni, hogy a szombati döntőn esetleg olyan sérülést szerez, amely lehetetlenné teszi, hogy a fő számában ismét megvédje a címét. A szocsi szlalompálya tervezője, Roger McCarthy egy nyári olimpiás analógiával magyarázta el a Men’s Journal kérdésére, milyen helyzetben van Shaun White: "Usain Bolt a 100 méter döntője előtt nem indulna el váltóban".

Ráadásul a slopestyle döntője ütközik a félcső szám szombati edzésével. "Akár egyetlen edzésen is múlhatnak a dolgok, fontos minden alkalmat megragadni a gyakorlásra" – mondta White még a visszalépés bejelentése előtt. Mindebből az következik, hogy ha a szervezők körültekintőbben illesztették volna be a programba az új versenyszámot, nem kellett volna lemondaniuk egy népszerű sztár egyik fellépéséről.

Az oroszok kicsit elszámolták magukat

"Shaun White szintjén a kockázatot nem elsősorban a pálya nehézsége jelenti, hanem az, amilyen magas szintű menetet kellene teljesítenie ahhoz, hogy itt is érmet tudjon szerezni. Az edzésen látottak alapján ehhez minimum két triplakork kell, ami komoly kockázat bármilyen pályán. Márpedig a britek edzője azt mondta, a gyakorlás során látszott, hogy egyáltalán nem érezte a pályát” – mondta az Origo kérdésére Pintér László, az Eurosport magyar nyelvű adásának extrém sportokra szakosodott kommentátora.

Pintér László szerint a pálya azért nehezebb a vártnál, mert az oroszok arra számíthattak, hogy olvadni fognak a nagy ugratók, a meleg időjárás azonban ehhez túl későn jött, utólag pedig gépekkel már nem tudták kisebbre faragni őket.