Vágólapra másolva!
Risztov Éva Németországban folytatja a felkészülést, ahol a német válogatottal fog együtt edzeni, de hangsúlyozta, hogy csak edzőtáborba megy ki, nem hagyja el az országot.

"Beszélgettem egy ismerősömmel, aki azt hallotta, hogy a legjobb német csapathoz ki lehet menni edzeni, és megkérdezte, hogy nem akarom-e megpróbálni" - kezdte Risztov a Digi Sportnak adott interjút.

"Engem persze érdekelt a dolog, mert ki ne szeretne Thomas Lurzcal, a németek klasszis úszójával együtt edzeni? Bár ő nem olimpiai bajnok, de 12-szeres világbajnok, és több mint tíz éve olyan teljesítményt tud felmutatni, ami emberfeletti" - fogalmazott a magyar úszó, utalva arra, hogy az ötszörös Európa-bajnok, a londoni olimpia ezüst-, a pekingi játékok bronzérmese is a csapattársa lesz Németországban. Lurzot a nyíltvizi úszás Michel Phelpseként emlegetik, azonban nemcsak Lurzcal, hanem a teljes német nyíltvízi úszóválogatottal együtt fog készülni az olimpiai bajnok magyar versenyző.

Risztov átmenetileg Németországba költözik Forrás: MTI/Kovács Anikó

"Nyilván lesznek ott ellenfelek, de végre csapatban edzhetek. Szerintem a legjobb csapatban készülni, ahol többen vagyunk, ahol a 9000. méter után egymásra nézünk, és látjuk, hogy már a másik sem bírja, azért az nem rossz érzés" - mondta Risztov, aki tavaly Széles Sándor csoportjával, többek között Gyurta Dániellel és Gyurta Gergellyel készült, majd az idei, barcelonai világbajnokság előtt elhagyta a válogatott edzőtáborát, és új edzőt kezdett keresni.

"Nem szeretném, ha az emberek azt gondolnák, hogy nekem semmi nem jó. Minden tévhittel ellentétben nem hagyom el az országot, csak edzőtáborozni megyek ki Németországba, továbbra is Debrecen színeiben fogok versenyezni. Nagyon szeretnék világbajnok lenni, mert vb-arany még nincs, a következő két évben erre fogok készülni."