Az U23-as Európa-bajnok Zámbori a 64 között az azeri Nijat Sihalizadával találkozott, és világbajnoki bronzérmes ellenfele 16 másodperccel a hivatalos mérkőzésidő vége előtt ippont érő akcióval vetett véget a találkozónak.
Gorjanácz az argentin Santiago Gualco ellen kezdett, és a mérkőzésidő derekán ippont érő akcióval győzött, majd a 32 között az izraeli Tal Flickerrel találkozott, és másfél perc elteltével ipponnal alulmaradt a júniusi, bukaresti Világkupa-versenyen győztes ellenfelével szemben.
"Azt nem mondanám, hogy ez a papírforma, de a 66 kiló az egyik legerősebb és legsűrűbb súlycsoport, sajnos a mai nap így sikerült" - nyilatkozta Nagy András sportigazgató a Kossuth Rádiónak a helyszínen.
"Zsolti esetében nem értem, hogyan léptethették le négy intéssel, amikor ő volt az aktívabb. Az mindenesetre tény, hogy itt ha valaki nyolcba vagy négybe akar jutni, legalább két-három világklasszist meg kell vernie" - tette hozzá. Nagy András hozzátette, bízik abban, hogy a szerdai jobb nap lesz.
Szerdán az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós és öccse, az ugyancsak 73 kilós Ungvári Attila, továbbá 57 kilóban Karakas Hedvig és Szabó Katinka lép tatamira Brazíliában.