Vágólapra másolva!
Gyakori kép, amint az úszók fejhallgatóval sétálnak a rajtkő felé a nagy versenyek előtt. De vajon mit hallgatnak az utolsó pillanatokban? Megkérdeztük a magyar versenyzőket. 

Ki tudja, talán Hosszú Katinka két vb-aranyához Kanye Westnek is köze lehet, a bajai úszónő ugyanis a jelenkor legmenőbb rapperét hallgatta Barcelonában a döntők előtt. Magyar vonatkozás, hogy a nemrég megjelent új lemezen egy Omega-feldolgozás is rajta van. "Mindig rapet hallgatok a versenyek előtt" - mondta az Origónak Hosszú Eindhovenből, ahol a rövid pályás Világkupán indul.


A 25 km-es nyíltvízi úszáson 13. helyen végzett Gyurta Gergely szintén egy színes bőrű rapperért, Lil Wayne-ért rajong. Az amerikai előadó nemrég börtönben ült, és ott készítette el a legutóbbi lemezét. "Az összes számát szeretem, beteszek egy válogatást, és azokat hallgatom sorban."


A 10 km-en londoni olimpiai bajnok, Barcelonában kilencedik Risztov Éva Rihannát és Pinket hallgat a versenyek előtt. "Hogy melyik számukat, az a reggeli hangulatomtól függ."


Gyurta Dániel azt mondta, hogy nem hallgat zenét a versenyek előtt, de az öccsétől annyit azért sikerült megtudnunk, hogy a londoni olimpián előszeretettel hallgatta a magyar rockzenét képviselő Kowalsky meg a Vegát.


Olasz Anna nagy sikert ért el a vb-n, ugyanis első világversenyén ötödik lett 10 km-en. Ő több zenei stílust is kedvel: "Legszívesebben a bulizós zenéket bírom, mivel felpörgetnek." Barcelonában a Kings of Leon amerikai rockzenekar Sex on Fire című számával készült a majdnem kétórás úszásra.


Olasz Anna másik kedvence a holland trance DJ, Armin van Buuren zenéje, például a This Is What It Feel Like.


Kapás Boglárka háromszor is megjavította a saját csúcsát a gyorsúszó döntőkben, 800 méteren pedig csak egy hely választotta el a dobogótól. A versenyekre stílszerűen Selena GomezLike a Champion - Mint egy bajnok - című számával hangolt.


Cseh László azt mondja, mindig rockot hallgat. "Most a vb-n azonban semmit, mert nem volt kedvem" - árulta el az Origónak a 100 pillangón vb-ezüstérmet nyert úszó.