Vágólapra másolva!
Egyetlen magyar aranyérem született szombaton a kajak-kenu vébén: Tóth Dávid és Kulifai Tamás nagy meglepetésre elverte a K-2 500-asok mezőnyét. Kozák Danuta olimpiai számban, K-1 500-on szerzett ezüstöt, ugyanilyen távon, a párosoknál Kovács Katalin és Csipes Tamara dobogóra sem állhatott. Utóbbi szintén olimpiai szám volt, ahogy a férfi kajaknégyes 1000 méter is, ahol a magyar egység hatodikként futott be. A nap első A döntőjében Takács Kincső és Baravics Gyöngyvér harmadikként ért célba, a szombati döntőkben tehát minden éremből jutott egy Magyarországnak.

Egy szokatlan számmal, a női kenuval indultak a kajak-kenu vb szombat délutáni A döntői. A Takács Kincső, Baravics Gyöngyvér egység a hármas pályáról indult, mellettük a kettesen az Európa-bajnok fehéroroszok egy kissé nehezen találtak be a rajtgépbe. A kanadaiak rögtön az élre álltak, mögöttük az oroszok, majd a magyarok következtek. Vincent-Iapointe és Nicholson tengerentúli kettősét képtelenség volt megfogni, Takácsék hajója harmadikként ért célba.

"Egy maximális pályát szerettünk volna futni, és ez sikerült is" - mondta Takács Kincső, társa pedig, mint a vb annyi más magyar versenyzője, kiemelte a közönség szerepét: "Kétszáznál olyat tudtunk robbantani, hogy iszonyatos."

Következett egy klasszikus táv, a K-1 500 méter, ahol a szokatlan fejfájásra panaszkodó Kozák Danutát, valamint a sportág ikonját, Josefa Idemet is láthattuk. Az ukrán Oszipenko és a német Nicole Reinhardt harcolt az élen, Kozák féltáv után valamivel kezdett bele, de a kiváló hajrája ellenére sem tudta befogni német ellenfelét. A bronz után egy ezüstérem következett tehát, a Honvéd versenyzőjének talán egy jobb rajt hiányzott az aranyhoz.

"Azt mondtam előtte, hogy bármilyen eredményt hozok, a maximumot szeretném kihozni magamból, de ez nem sikerült. A rajtról nagyon lecsúsztam, ha az sikerül, akkor közelebb lehettem volna hozzá" - értékelt zihálva és csalódottan Kozák.

Az újabb K-1 500-as döntőt a férfiaknak rendezték, a vb-újonc Kugler Attila a kilences pályáról vágott neki a távnak. Az MTK-s szépen ment a mezőnnyel, a lengyel Marek Twardowski lassan, de biztosan elhúzott a többiektől. A lengyel meg is védte a címét, míg Kugler nyolcadik lett.

Kugler a leintés után azt is csak megtippelni tudta, hogy nyolcadik lett: "Elfáradtam a végére. Próbáltam tartalékolni, de nem igazán volt előnyös a kilences pálya, a balos szél miatt. Nem is tudom, mennyi lett a vége, mert semmit nem láttam a mezőnyből. Mindent kiadtam magamból."

Ugyancsak fél kilométeren, de kenuban bizonyíthatott a Kuglerhez hasonlóan vb-újonc Korisánszky Dávid. Az azeri Gyemjanenko és az ukrán Makszimcsuk harcolt egymással, a magyar ifjúsági Európa-bajnok nyolcadik volt féltávnál. A fehérorosz Harazsa megpróbálkozott egy jelentős hajrával, de csak második lett - az egyes pályán az orosz Vlagyimir Fedosenko settenkedett el. Korisánszky nyolcadiknak érkezett a célba.

Tóth Dávid és Kulifai Tamás jó helyről, az ötös pályáról kezdte a K-2 500-asok döntőjét. A román Mitrea, Mada kettős jól startolt, de nem szakadtak le Tóthék sem. Az eddigi legszorosabb szombati döntőt végül a világbajnoki újonc magyar duó nyerte a litván és a lengyel hajó előtt. Kulifai 1989-es, Tóth 85-ös születésű versenyző, mindketten rendkívül fiatalnak számítanak ebben a sportágban.

Kulifai Tamás papírformának nevezte a győzelmüket: "Nagyon jól ment minden, amit elterveztünk. Háromszázig utaztunk, aztán higgadtan versenyeztünk, nem estünk szét, így végül is érvényesült a papírforma." Tóth Dávid meglepődött a döntőben: "Az előfutamok eredményei alapján vártuk a dobogós helyezést, de aztán meglepően könnyű dolgunk volt."

Forrás: MTI/Kovács Tamás
A Tóth, Kulifai páros győzelme

Következett a nap egyik legnagyobb érdeklődéssel várt száma, Csipes Tamara és Kovács Katalin kettőse. Az ő rajtjuk sem sikerült jól, az ötödik helyen haladtak sokáig, az élen pedig osztrák, lengyel, német sorrend alakult ki. Még a dobogóért is keményen harcolniuk kellett Kovácséknak, de egy hajónyival lemaradva végül negyedikek lettek. Az Eb-n még csak negyedik Yvonne Schuring és Viktoria Schwarz párosa meglepő győzelmet szerzett Ausztriának.

"Főképp a sikeres Eb-után vagyunk csalódottak, ahol úgymond zöldfülűként indultunk el, és egy nagyon jó pályát evezve nyertünk. Ilyen a sport, azt tudni kell, hogy nagyon extrém időjárási körülmények között mentünk, ilyen időben edzeni sem nagyon szoktunk. Nem biztos, hogy a megfelelő taktikát választottuk, fel kell még dolgoznunk ezt" - összegzett csalódottan Kovács Katalin.

Kenu kettes ezren nem szerepelt magyar hajó. Az azeri Bezuglij, Prokopenko kettős vezetett egy ideig, aztán viszont az egyes pályán hasító német egység, Wylenzek és Holtz elhappolta előlük az aranyat.

A nap utolsó számában Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor és Boros Gergely kajaknégyese ezer méteren indult. Ez volt a harmadik olimpiai szám Kozák Danuta ezüstérme és Kovácsék negyedik helye után szombaton. Negyedtávnál nyolcadik, féltávnál ötödik helyen haladt a magyar egység, az élen az ausztrálok álltak. A németek aztán egy frappáns hajrával lenyomták Ausztráliát, Kammererék hetedikek lettek, ezzel teljesítették a minimális célt, az olimpiai kvóta megszerzését.

"A középső ötszáz, ahol jók szoktunk lenni, ezúttal nem sikerült. Az elmúlt három hétben végig szembeszél fújt, erre készültünk, a hátszélre viszont nem tudtunk gyakorolni, ez pedig egy más ritmusú kajakozást igényelt, ami problémát jelentett" - közölte Sári Nándor, a négyesek trénere. "Dolgozunk tovább az olimpiáig."

A nap zárószámaiban mindhárom magyar 4x200-as váltó bejutott a vasárnapi döntőbe. A délutáni előfutamok során a Kovács Katalin, Kozák Danuta, Vad Ninetta, Paksy Tímea összeállítású női kajakos staféta második lett az oroszok mögött, míg a Dudás Miklós, Gyetyános Gergely, Tótka Sándor és Kadler Viktor alkotta férfi kajakos kvartett harmadik helyével kvalifikálta magát a fináléba. A kenusok - Bozsik Attila, Foltán László, Lantos Ádám és Horváth Gábor - szintén harmadikként zártak versenyükben, ők jó időeredményüknek köszönhetően jutottak a legjobb kilenc közé, mivel futamukból csak az első kettő ment tovább automatikusan.