Vágólapra másolva!
Bilbaóban 2008. szeptember 15. és 27. között hat résztvevős, kétfordulós viadalt rendeznek 400 ezer eurós díjalappal. A januári Corus torna, a linaresi, a szófiai és a mexikói szuperverseny győztese mellett még ketten kapnak meghívást a Grand Slam-döntőre, amelynek győztese 150 ezer eurós díjjal gazdagodik.

Hosszas tárgyalások, egyeztetések után bombaként hatott a bejelentés, hogy négy nagy szuperverseny rendezői összefogtak, és látva a FIDE tehetetlenségét, szuperdöntő megrendezése mellett döntöttek.

A háttérben a bolgárok exvilágbajnokának menedzsere, Szilvio Danailov áll, aki nem csak a szuperversenyek szervezőivel találta meg a közös hangot, hanem a döntőre is biztosította a díjalapot. A jövő évi Wijk aan Zee-i (január 11-27.), a linaresi (február 15-március 9.), a szófiai (május 6-18.) és a mexikói (június 21-július 6.) szuperversenyek győztesei, és két meghívott résztvevő viaskodnának Bilbaóban a 400 ezer eurós összdíjazású tornán.

Mexikóban szeptember 12-én kezdődik többek között Lékó Péter részvételével a nyolc fős világbajnoki döntő. A világbajnoki rendszer további menete azonban még csak tervezés szintjén ismert. A szupernagymesterek korántsem fogadták kitörő lelkesedéssel a Nemzetközi Sakkszövetség vezérkarának újabb és újabb ötleteit, terveit. A FIDE és a Global Chess tervezett együttműködése nehezen alakul, Szilvio Danailov lépéselőnybe került, amennyiben a Grand Slam döntőjének 400 ezer eurós díjalapjának csekkje tényleg rendelkezésére áll.