Vágólapra másolva!
Az egyik német napilap értesülései szerint a WBC (Bokszvilágtanács) és a WBO (Bokszvilágtanács) egykori nehézsúlyú világbajnoka, az ukrán Vitali Klicsko veretlen ellenfél ellen térhet vissza.

A profibox.hu információja szerint az idősebbik Klicsko (35-2-0; 34 KO) szeptemberben tér vissza, ellenfele pedig nem más lesz, mint a veretlen izraeli Roman Greenberg. A 24 éves Angliában élő bunyós pályafutása eddigi huszonöt profi találkozóját kivétel nélkül megnyerte, s tizenhét alkalommal még a pontozólapok összeszámolására sem volt szükség.

A feltörekvő öklöző tavaly bokszolta élete első címmérkőzését az IBO (Nemzetközi Bokszszervezet) interkontinentális bajnoki címéért Alex Vassziljev ellen, amelyet a hatodik menetben idő előtt abszolvált.

Pár hónappal később novemberben meg is védte titulusát Alekszej Varakin ellen. Jóllehet mérlege makulátlan, azonban meg kell jegyezni, hogy pillanatnyilag még egyik nagy világszervezet sem rangsorolja a legjobb tizenöt versenyző között.