Vágólapra másolva!
Szerdán 15 ország 130 versenyzőjének részvételével megkezdődött Debrecenben az 50. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny. A rendezők egyetlen ringet állítottak fel a Hódos Imre Sportcsarnokban, így az első napra kiírt 43 nyolcaddöntő záró csatái késő éjszakába nyúltak.

Az eddig vívott meccsekre nem lehetett panasza a kilátogatóknak, különösen úgy, hogy a legszínvonalasabb összecsapásokat a magyar öklözők szolgáltatták.

A novemberi, mienjangi világbajnokságon szerepelt magyar válogatott tagjai közül eddig valamennyien sikerrel vették az első akadályt. A decemberi országos bajnoksággal ellentétben ezúttal eredeti súlycsoportjában, 48 kilóban induló vb-ezüstérmes Bedák Pál örmény ellenfelét verte nagyon magabiztosan, az 57 kilós Varga Miklós szíriai riválisát verte aránylag szoros mérkőzésen, míg Dudás Tibor egy indiai bunyóst múlt felül könnyedén. A legmeggyőzőbb ugyanakkor Káté Gyula volt: az MTK 2003-as világbajnoki harmadikja döntő fölénnyel lépett át moldovai ellenlábasán. Mellettük a 69 kilós Szili István is győzött.

A Kínában járt magyarok mellett szépen bokszolt a junior korból még alighogy kinőtt két fiatal, az 57 kg-os szombathelyi Kemény János és a 64 kilós kőszegi Nemes Erik is. A második napon már a negyeddöntőkre kerül sor, s a program 14 órakor kezdődik.