Vágólapra másolva!
Ismét letartóztatták Mike Tyson volt profi nehézsúlyú világbajnok ökölvívót, mert összeverekedett két férfival egy brooklyni szálloda előtt.

Tysont tettlegességgel és rendbontással vádolják, a két férfinak csak utóbbi miatt kell felelnie a bíróság előtt. A botrányairól elhíresült 36 éves bokszoló egyébként könnyebb sérüléseket, horzsolásokat szenvedett.

Tysont 1992-ben nemi erőszak miatt hat év börtönre ítélték, amelyből hármat letöltött, majd jó magaviselete miatt szabadon engedték. 1997-ben az Evander Holyfield elleni címmérkőzésen leharapott egy darabot ellenfele füléből. Két évvel később az utcán összevert két motorost, amiért három hónapot kellett börtönben töltenie. Tavaly a Lennox Lewis elleni júniusi mérkőzés sajtótájékoztatóján megütötte a világbajnok brit öklöző biztonsági őrét, s emiatt tömegverekedés tört ki az eseményen.