Vágólapra másolva!
Négy komoly tenisztorna szerepel a hét programjában, ezek közül mind a férfiak, mind a hölgyek kettőt-kettőt játszanak. A legnagyobb érdeklődés a fielderstadti női viadalt kíséri, ahol a női elit színe-java rajthoz áll. A hét egyetlen magyarja, Gubacsi Zsófia Sanghajban próbálkozik.

A férfiak mindkét versenye egyaránt 800 ezer dollár összdíjazású. A Grand Prix de Tennis de Lyon elnevezésű viadal első három kiemeltje között a világranglista-vezető brazil Gustavo Kuerten, a spanyol Juan Carlos Ferrero és az orosz Marat Szafin található. A címvédő francia Arnaud Clément (tavaly az ausztrál Patrick Rafter verte 7:6, 7:6-ra) az ötödik kiemelt de a listán szerepel még Sebastien Grosjean, Albert Portas és Nicolas Lapentti neve is.

A másik viadal a bécsi CA-Tennis-Trophy 2001 immáron 16. alkalommal boldogítja az osztrák főváros sportszerető közönségét. A tavalyi finálé két résztvevője, a brit Tim Henman és a német Tommy Haas is indul (tavaly Henman 6:4, 6:4, 6:4-re nyert), de az első kiemelt nem közülük kerül ki. Azt a pozíciót a tavalyi páros győztes orosz Jevgenyij Kafelnyikov birtokolja: tavaly Nenad Zimonjic oldalán verte a Jiri Novak, David Rikl duót. A viadal kiemeltjei között van még Alex Corretja, Roger Federer, Goran Ivanisevic, Fabrice Santoro, valamint Carlos Moya is.

A hét három challenger-versenyét három kontinensen bonyolítják le. Dél-Amerikában a perui Lima (75 ezer dollár), Észak-Amerikában az Egyesült Államokbeli Kerrville (25 ezer dollár), míg Európában a spanyol Barcelona (50 ezer dollár) a házigazda.

A hölgyek legrangosabb viadalát a németországi Fielderstadban hétfőn nyitják meg, az 565 ezer dolláros összdíjazás olyan sztárokat vonz, mint a világranglista-első, és az utóbbi öt évben négyszer is diadalmaskodó címvédő, svájci Martina Hingis, a francia Amelie Mauresmo, vagy az amerikai Jennifer Capriati és Venus Williams. A másik női viadalt Sanghajban bonyolítják le, a Kiwi Openen 140 ezer dollárt osztanak szét. A moszkvai győztes, a második kiemelt jugoszláv Jelena Dokic sérülés miatt visszalépett, ám az amerikai Monica Seles, a thaiföldi Tamarine Tanasugarn vagy a japán Ai Sugiyama garancia lehet a színvonalra. Apropó, Sugiyama! A verseny egyetlen magyar indulója, Gubacsi Zsófia éppen ellene kezd, amennyiben továbbjutna, a Emmanuelle Gagliardi (svájci)-Palvlina Nola (új-zélandi) összecsapás győztesével meccselhetne.

Pincési László

Korábban:

Hingis még mindig formán kívül