Vágólapra másolva!
Az Eindhovenben rendezett Európa-bajnokságon ötödik magyar női vízilabda-válogatott számára a februárban, Dohában sora kerülő világbajnokság az utolsó lehetőség, hogy kiharcolja az olimpiai részvételt.

Mihók Attila és Cseh Sándor együttese a katari viadalon Szingapúrral, Ausztrálival és Új-Zélanddal van egy csoportban, ahol a papírforma alapján az első vagy a második helyen végez majd.

A magyar női vízilabda-válogatott a vb-n is az olasz csapat lesz az egyik legnagyobb riválisa Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Mindez azt jelenti, hogy magyar együttes a negyeddöntőben szinte garantáltan a legutóbbi három olimpián aranyérmes amerikai, vagy a világbajnoki címvédő holland válogatottal játszana. Egy bravúr, azaz a négy közé jutás szinte biztosan azonnali olimpiai szereplést jelentene,

azonban akkor is megmarad az esély, ha csak az 5-8. helyért folytatná az együttes.

A párizsi olimpiára még két hely kiadó, erre az erőviszonyok alapján a magyar, a most zárult Eb-n a bronzmeccset 7-6-ra elvesztő olasz és a kanadai csapat pályázik. Ammennyiben egyik csapat sem tud meglepetést okozni a nyolc között, akkor az 5-8. helyért rendezett, általában "unalmas" rájátszásnak óriási lenne a tétje a február 4-én rajtoló világbajnokságon.

Az Eb-n megszerezhető egyetlen kvótát a bronzérmes Görögország zsebelte be.