Vágólapra másolva!
A DVSC Schaeffler nagy bravúrt végrehajtva 31-24-re legyőzte a vendég Brest Bretagne együttesét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában.

Két négypontos csapat találkozott a Hódos Imre Sportcsarnokban, a Planéta Szimonettát nélkülöző házigazda nem szokásos piros, hanem - a mellrák elleni küzdelmet támogatandó - rózsaszín mezben lépett pályára.

Jó játékkal kezdett a hajdúsági együttes, egy-két találattal meglépett a vendég francia gárdától. Kapusteljesítményben, védekezésben és támadásban is remekül teljesítve vette fel a harcot előzetesen esélyesebbnek tartott riválisával, amely az első játékrészben csupán egyszer, 12-13-nál vezetett. A szünetre egygólos debreceni előnnyel vonultak a felek az öltözőbe, a házigazdánál Töpfner Alexandra, a francia bajnokság előző kiírásának ezüstérmesénél Valerija Maszlova volt a fő gólfelelős a szünet előtt.

A Debrecen óriási győzelmet aratott a Bajnokok Ligájában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A fordulást követően is megőrizte dinamikus játékát a DVSC, amely a tovább javuló egyéni teljesítményeknek és a még magabiztosabb védekezésnek köszönhetően a 40. percben először lépett el három találattal (21-18). Sőt, bresti időkérés sem tudta kizökkenteni ritmusából a házigazdát, amely ötgólosra növelte előnyét a második félidő derekához közeledve (23-18). Gabrijela Bartulovic sorra mutatta be a fontos védéseket, így a Brest csak három gólra tudott felzárkózni. Hamar visszaállította az ötgólos különbséget az ihletetten kézilabdázó Debrecen, a vendégeknek kapuscsere és védekezésváltás sem jelentett megoldást. Négy perccel a dudaszó előtt hatgólos előnyt mutatott a kijelző (30-24), innen pedig már nem engedett ki a DVSC.

A találkozó legeredményesebbje Maszlova lett kilenc találattal, Töpfner hét, Vámos Petra hat, Petrus Mirtill öt góllal járult hozzá a bravúros győzelemhez, amely kulcsfontosságú lehet a továbbjutás szempontjából.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló, A csoport:
DVSC Schaeffler-Brest Bretagne (francia) 31-24 (15-14)