Vágólapra másolva!
A Hydro Fehérvár AV19 4-1-re kikapott a címvédő vendég Red Bull Salzburgtól az osztrák jégkorongliga (ICEHL) pénteki, harmadik fordulójában.

A nyáron kinevezett vezetőedzővel, Kiss Dáviddal remekül, két olaszországi győzelemmel kezdte a szezont a Volán, amely első hazai összecsapásán a "mumussal", a címvédő Salzburggal találkozott, szinte telt ház előtt.

Szélig Viktor, a Fehérvár általános igazgatója abban reménykedett a születésnapján, hogy - megfogalmazása szerint - sikerül kozmetikázni az egymás elleni mérlegen,

hiszen sorozatban 12 sikernél járt a Salzburg, ráadásul az utóbbi 18 csatából 17-et megnyert. Az osztrák gárda is két diadallal indított, de abból az egyik hosszabbítás után született.

Parádés hangulatban indult az összecsapás, és olyan iramot diktált a házigazda, hogy sorra kapta az emberelőnyöket. Azonban a nagyobbnál nagyobb lehetőségek kimaradtak, tizenkét lövésből sem sikerült betalálni. A második harmad áthúzódó kettős létszámfölénnyel kezdődött, de ez sem hozott gólt.

kikapott a címvédőtől a Hydro Fehérvár AV19 Forrás: Soos Attila

A sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, a 32. percben távoli lövéssel vezetéshez jutottak az osztrákok, ráadásul a szünet előtt tovább nőtt a különbség egy nagy védelmi hibából.

Nagy energiákat kellett volna mozgósítani a záró felvonásra, ám még csak 12 másodperc telt el, amikor már 3-0-ra húzott el a Salzburg egy kipattanóból, majd Peter Schneider a 47. percben is betalált.

A következő fórból viszont szépített a Volán, Hári János passzából Pascal Laberge volt eredményes. A folytatásban már nem született újabb találat.

A Fehérvár legközelebb vasárnap lép pályára, amikor a Klagenfurt vendége lesz.

Osztrák liga, 3. forduló:
Hydro Fehérvár AV19-Red Bull Salzburg (osztrák) 1-4 (0-0, 0-2, 1-2)
a magyar csapat gólszerzője: Laberge (48.)