Vágólapra másolva!
A magyar férfi kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 90-73-ra kikapott Észtországtól Kecskeméten.

A nemzeti együttes a múlt héten, ugyancsak a Messzi István Sportcsarnokban két tesztmeccset vívott, s előbb pénteken 90-68-ra kikapott Izraeltől, majd vasárnap 73-69-re megverte Izlandot. Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány a folytatás előtt arról beszélt, hogy csütörtökön főként a fiatalok kapnak majd lehetőséget a bizonyításra, majd pénteken - ugyancsak az észtek ellen - már a jövő héten rajtoló olimpiai előselejtezőre elképzelt csapat lép pályára.

Sztojan Ivkovics csapata vereséget szenvedett Forrás: MKOSZ / Girgasz Péter

Az első csatában beigazolódott a papírforma, a fiatalított hazai együttes nem bírt a rutinosabb vendégekkel.

Az augusztus 13. és 20. között sorra kerülő gliwicei olimpiai előselejtező tornára készülő válogatott legközelebb szintén Észtország ellen lép pályára pénteken ugyanott 16 órakor, s a korábbi tervekkel ellentétben az a meccs is nyilvános lesz a közönség számára.

Eredmény:
Magyarország-Észtország 73-90 (14-26, 17-19, 21-20, 21-25)