Vágólapra másolva!
A magyar válogatott 11-10-re legyőzte a kanadai csapatot a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokság női vízilabdatornájának a vasárnapi nyitányán.

A magyar és a kanadai csapat a világbajnoki felkészülés során találkozott egymással, egy hónappal ezelőtt Montrealban a magyarok - az államvizsgája miatt hiányzó kapitány, Keszthelyi Rita nélkül is - könnyedén, 13-7-re diadalmaskodtak. A magyar válogatott 1986 óta csupán háromszor nem találkozott a kanadaiakkal a vb-ken, a 12 összecsapásából hetet megnyert, ötször kikapott, ezek közül a legfájóbb talán a 2017-es világbajnokság negyeddöntője volt, amikor is a Margitszigeten nyertek a tengerentúliak.
Érdekesség, hogy 2001-ben, Fukuokában, ahol végül ezüstérmet nyert a magyar válogatott, szintén Kanadával játszotta az első mérkőzését, akkor 5-4-re diadalmaskodott.

Remekül kezdett a magyar csapat és villámgyorsan kétgólos előnyre tett szert, ám váratlanul kiegyenlítettek a kanadaiak (3-3). Keszthelyi aztán gólra váltott egy emberelőnyt, majd Gurisatti kíméletlen lövése állította vissza a két gólos magyar előnyt az első negyed végére.

A második játékrész kiegyenlítettebb játékot hozott. McDowell megúszása után büntetőhöz jutott Kanada, ám McKelvey a kapufát találta el, míg Magyari javuló kapusteljesítményével nem igazán tudtak mit kezdeni a juharlevelesek. Aztán Gurisatti kapufás gólja után először vezetett hárommal Bíró Attila együttese, ám ezt nem sikerült megtartani a nagyszünetig, mivel négy másodperccel a sípsó előtt egy szerencsés góllal (Magyari pechesen bevédte) szépítettek a kanadaiak.

A nagyszünetet követően az egész meccsen szenzációsan játszó Keszthelyi Rita magabiztos ötméteresével már 8-5 volt az állás, ám ezt követően viszont kisebb hullámvölgybe került a magyar együttes, és több gólt már nem is sikerült szerezniük Bíró Attila lányainak, akik visszahozták a riválist a meccsbe, így Kanada 2-1-re megnyerte a harmadik játékrészt.

Az utolsó negyedben is a mieink hozták el a labdát, de újabb emberelőnyös akció maradt ki, ami után kis híján egyenlített Kanada, ám Magyari hatalmas bravúrral védett. A négy gólos Keszthelyit aztán rúgás miatt végleg kiállították, de ez nem törte meg a magyar csapatot.

Szűk 10 perces magyar gólcsend után Garda bombázott nagy erővel a léc alá, visszaállítva a kétgólos előnyt. Az utolsó percek drámai végjátékot hoztak, de Szilágyi távoli megpattanós lövésével és a csapat hősies védekezével a magyar válogatott 11-10-re megnyerte első mérkőzését a világbajnokságon.

Eredmény:
női vízilabdatorna, D csoport, 1. forduló:
Magyarország-Kanada 11-10 (5-3, 2-2, 1-2, 3-3)
gólszerzők: Keszthelyi 4, Gurisatti 2, Vályi, Máté, Garda, Leimeter, Szilágyi 1-1, illetve Crevier, Lemay-Lavoie, Browne, La Roche 2-2, Paul, McKelvey 1-1