Vágólapra másolva!
A nyolcaddöntőkkel folytatódott a Debrecenben zajló U19-es férfi kosárlabda-világbajnokság, ahol a magyar válogatott Japánnal mérkőzött meg a Főnix Arénában. A magyar válogatott pontatlanul és több hibával játszott az első félidőben, és hiába támadt fel a harmadik negyedre Váradi Kornél csapata, már nem tudta ledolgozni a hátrányát. Így Japán jutott a legjobb nyolc közé a világbajnokságon,

Váradi Kornél szövetségi edző együttese 85-59-re verte a Koreai Köztársaságot a múlt szombati nyitányon, majd másnap még nagyobb bravúrral 67-66-ra legyőzte Argentínát is.

Kedden a törökök vártak a nemzeti csapatra, akik bronzérmet nyertek a 2015-ös korosztályos vb-n, és szintén két sikerrel kezdték a tornát. A csoportelsőségért vívott csatában az ellenfél hamar igazolta a papírformát: 14-12-es vezetése után a nyitónegyedben 13 pontot dobott, és csak kettőt kapott. A folytatásban 20 pont fölé nőtt a különbség, a nagyszünetben 58-34 volt az állás, a válogatott legjobbja ekkor Csátaljay Péter volt hét ponttal.

Fordulás után öt pontot sikerült lefaragni a hátrányból a 30. percre, de a fordításra már nem maradt esélye a Váradi-csapatnak, amelyben Csátaljay 17, míg Cseh Botond 11 ponttal zárt. A magyar válogatott legszebb jelenetei a meccsen:

A kvartettből mind a négy gárda továbbjutott, és a keresztbejátszás során a D csoportban második magyarok a C csoport harmadikjával, Japánnal csaptak össze szerdán. A japán válogatott gyors kontratámadásokra épülő és sok távoli dobással próbálkozó csapat. A japánok legjobb pontszerzője Kavashima Juto, aki a torna tíz legjobb dobójátékosa között is van.

A magyar csapat jól szerepel a debreceni világbajnokságon Forrás: FIBA

A magyar válogatott átlagosan 72 pontot dobott eddig a három csoportmeccs alatt, és ezzel holtversenyben a 11. helyen áll Kínával. A mieink egy meccsre vetített dobáskísérleteinek a száma a legalacsonyabb a mezőnyben (57), és emellett a 42 százalékos hatékonyságon is fontos lenne javítani a távol-keleti ország elleni nyolcaddöntőben.

Már a meccs elején Kawashima tripla után Okada tört be eredményesen, így gyorsan hátrányba került a magyar csapat. Picit idegesen kezdték a mérkőzést Váradi Kornél játékosai,

és amikor Yuto Kawashima alapvonali betörés után faulttal együtt szerzett csodás kosarat, időt is kért a magyar csapat (0-9).

Az időkérés után Csátaljay Péter nehéz helyzetből talált be, majd Jacobs rontott dobása után Wakugawa szerelte Schmera Gergelyt. A japánok továbbra is óriási lendülettel és sok mozgással húzták szét a magyarok védekezését: Okada keresztpassza után Hiyuu Ozawa talált be a sarokból.

A magyar kísérletek nem mentek be az első két negyedben Forrás: FIBA

Meszlényi Róbert remek betörése után kicsit magára talált a magyar csapat, majd a Rátgéber Akadémián nevelkedett irányító távolról is betalált. A japánok utolsó négy kísérletüket elhibázták, így ők is időt kértek az utolsó egy perchez érve (8-15). Csátaljay középről bebombázott triplája és Kavashima rontott dobása után Csuti Kornél ellen szabálytalankodtak. A Zalaegerszeg centere mindkettőt bedobta, így a magyar csapat két pontra jött fel az első negyed végére (13-15).

Ságodi Róbert és Csuti Kornél elhibázott hárompontosával indult a második játékrész. A magyar csapat gyakran eljutott a japánok gyűrűjéig,

de a befejezések pontatlanok voltak, ráadásul a lepattanócsatákat sem a magyar játékosok nyerték.

Cseh Botond tör be a japán védők között Forrás: FIBA

Az ellentámadásokból pedig megbüntettek minket a vendégek: Shuntaro Buto triplája után Lawrence Yasuo Rudolph is könnyű ziccert dobott egy lerohanás után (22-13).

A negyed feléhez érve sem ment a játék támadásban a magyar válogatottnak.

Hiyuu Ozawa kilenc méterről dobott be egy óriási triplát, amivel még nagyobbra nőtt a különbség (15-25).

Jacobs triplája után már zavarbaejtően könnyed passzjáték után Hiyuu Ozawa dobott be egy tempót a sarokból, a japán bedobó ezzel a tizedik pontját szerezte (17-30).

Nehéz helyzetekből kellett betalálnia a magyaroknak Forrás: FIBA

Az üresen maradt Teruchika Naito saroktriplája után Hajdú Péter büntetőivel tizenöt pontos hátrányból zárta a magyar csapat az első félidőt (20-35).

Az első két negyedről mindent elmond,

hogy a támadásban túl görcsösen játszó magyar válogatottnak mindössze négy sikeres mezőnykísérlete volt húszpercnyi játék után.

Tíz pontot pedig büntetőkből szedett össze Váradi Kornél csapata. Védő és támadópattanókban jobban teljesítettek a magyar játékosok, de hét labdát eladott a hazai csapat, és ezekből több mint tizenegy pontot dobtak a japánok, akik egy nyolcaddöntőhőz méltóan élesebb és koncentráltabb játékot mutattak be az első félidőben.

A magyaroknak keményen kellett védekezniük Forrás: FIBA

A harmadik negyed elején is gondban voltak a magyar játékosok a lepattanók utáni szabad labdák megszerzésével, de egy teljesen más arcát mutatta a magyar csapat az első félidőhőz képest. Meszlényi Róbert ziccerével és Cseh Botond büntetőivel közelebb jött a magyar csapat, majd Hajdú Péter blokkolta le Kawashimát, amiből Schmera Gergely, bár nehezen, de kosarat szerzett (28-37).

Nem volt olajozott a magyarok támadójátéka,

de minden labdáért védő és támadóoldalon megküzdöttek a játékosok.

A debreceni közönség is egyre hangosabban buzdítani kezdte a csapatot. Csátaljay középtávolija és Hegedűs büntetői után már csak néggyel vezettek a japánok. Mindkét csapat szenvedett a pontszerzéssel, de bő másfél perc után a japánok megtörték a kosárcsendet: a négy pattanót és négy gólpasszt kiosztó Taiga Okada faulttal együtt dobott be egy nehéz ziccert (33-40).

Okada remekül szervezte a játékot Forrás: FIBA

Meszlényi tizedik pontját egy gyönyörűen feltett palánkos ziccerrel szerezte. Az utolsó negyedre már csak öt ponttal vezetett Japán a sok hibával játszó de hatalmasat küzdő magyar válogatott ellen (37-42).

A japánok a harmadik negyedben mindössze hét pontot dobtak,

ezt a kemény védekezést kellett folytatni Váradi Kornél csapatának, miközben javítaniuk kellett a támadások hatékonyságán. Sajnos nem sikerült, mivel az első percekben Okada no look (nem néz oda, ahova passzol) asszisztja után Jacobs talált be.

Egyre többször vesztette el a labdát a magyar csapat, egyszerűen nem találták a ritmust támadásban.

Okada újabb passzából Tajon Akira Jacobs dobott be egy tiszta triplát, ismét több mint tíz ponttal vezettek az ázsiaiak (37-49).

Váradi Kornél csapata mindent beleadott a végén Forrás: FIBA

A negyed feléhez érve Schmera duplája és Hajdú hárompontosa után hét pont volt a különbség (42-49).

Csuti Kornél labdavesztése után már tizenhét eladott labdánál tartott a magyar csapat.

Csátaljay ütött oda Shuntaro Butónak, aki faulttal együtt dobta be a ziccert, majd utána a büntetőt is (42-54). Nem adta fel Váradi Kornél csapata: Meszlényi Róbert csodálatos megoldás után dobott ziccert Cseh Botond passza után, majd Hajdú Norbert lepattanószerzése után Csuti Kornél ellen szabálytalankodtak dobás közben.

Csátaljay újabb büntetői után Yuto Kawashima remek ritmusváltás után verte meg védőjét két perccel a meccs vége előtt. Csátaljay ziccere és büntetői után újra támadhatott a magyar csapat, és Ozawa ziccer közben ütött oda Meszlényinek (51-58).

A válogatott hátvéd mindkettőt bedobta, és már csak fél perc volt hátra a meccsből. Schmera Gergely ütött oda Kawashimának, aki csak az egyik büntetőt dobta be (53-60). Meszlényi faultolták,

de sajnos mindkét büntetőt kihagyta az irányító, a megszerzett labdával pedig Cseh Botond nem tudott a gyűrűbe találni.

A vége tízpontos magyar vereség lett (53-63). Váradi Kornél csapata talán most játszott a leggyengébben a torna során, de ennek ellenére mindent megtett, hogy megfordítsa a meccset az élesebben játszó Japán ellen.

A továbbiakban a a 9-16. helyért folytatja a magyar válogatott, és Kína lesz az ellenfele.

U19-es férfi kosárlabda-világbajnokság
Debrecen
Nyolcaddöntő

Magyarország - Japán 53-63 (13-15, 7-20, 17-7, 16-21)
Legjobb dobók: Meszlényi 14, Csátaljay 11, Cseh 9 illetve Jacobs 15, Kawashima 12, Ozawa 10