Vágólapra másolva!
A magyar női kosárlabda-válogatott 62-61-re legyőzte a cseh csapatot az Európa-bajnokság csütörtöki negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé és indulhat jövőre a párizsi olimpia selejtezőjében. Székely Norbert csapata rosszul kezdett, majd 17 pontos előnyt épített fel, amit a meccs végére szép lassan leadott, végül pedig drámai körülmények között tudott nyerni. A találkozó után a csapat legeredményesebb játékosa, a 17 pontos Cyesha Goree és a mindent eldöntő kosarat dobó Dubei Debóra értékelt az M4 Sport kamerája előtt.

„Amit most letettünk a pályára, amennyire akartunk, azt szavakba nem lehet önteni, és még nincs vége. Van még hátra két meccs, úgyhogy bármi lehetséges. Nem gondoltunk arra, hogy a csoportkörben egy ponttal kaptunk ki a törököktől A szerencse most mellénk állt, mert plusz húsz pontról majdnem kikaptunk. Tennünk kell érte, hogy ne legyen több ilyen hiba.

– mondta a találkozó után az M4 Sport kamerája előtt Dubei Debóra, a magyar válogatott csapatkapitánya, aki három másodperccel a vége előtt dobta be a győztes kosarat.

A női kosárválogatott drámai meccsen nyert a negyeddöntőben Forrás: MTI/Kovács Tamás

„Nagyon büszke vagyok a lányokra. Sok hibát követtünk el, de mindent beleadtunk és sikerült nyerni.

– mondta a legeredményesebb játékosunk, a 17 pontos Cyesha Goree.

A magyar válogatott a szombati elődöntőben a spanyol-német csata győztesével találkozik.