Vágólapra másolva!
Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság – igaz ez a kiadásokra és a bevételekre is. A legfrissebb adatok alapján mintegy bruttó hetvenmilliárd forintba kerül a vb megrendezése, ám az elemzések alapján 130 milliárd forint feletti bevétellel számolhat az ország. A világ harmadik legnagyobb sporteseményének a turizmusra és országimázsra gyakorolt kedvező hatásából, valamint a sport, a mozgás szeretetét és az egészséges életmód fontosságát középpontba helyező felvezető kampány eredményeiből pedig még évekig profitálhat Magyarország, derül ki a Magyar Nemzet által készített összeállításból.

Lássuk először, hogy miből állnak össze a költségek: közel bruttó ötvenmilliárd forint az az összeg, ami a világbajnokság közbeszerzéseinek lebonyolításáért felelős Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség honlapján megjelent. Emellett mintegy bruttó 20 milliárd forintos állami támogatást kapott a világbajnokságot szervező Budapest 2023 Zrt. azóta, hogy Budapest elnyerte a rendezés jogát. A budapesti atlétikai világbajnokság teljes költségvetése így 70 milliárd forintra rúg majd.

A szervezők tájékoztatása szerint a költségvetés számottevő részét a televíziós közvetítés gyártási költsége, a vb kommunikációs kampánya, a versenyzők, a technikai stáb és a média, valamint a 400 ezer néző biztonságos és színvonalas kiszolgálása, a vb győzteseinek járó pénzdíjak teszik ki. De ebből a pénzből bonyolítják le az ország összes vármegyéjét érintő, több százezer embert megszólító Hétköznapi hős programot, valamint a diákoknak szóló, az általános és középiskolákban zajló Sulihős programot is, hívja fel a figyelmet a cikk.

A jelentős költségek mellett ugyanakkor a bevételek még nagyobbak lesznek. A közvetlen és közvetett bevételek független szakértői elemzések szerint elérhetik a 130 milliárd forintot.

A Nemzeti Atlétikai Központ évtizedeken keresztül lehet az egyik legfontosabb helyszíne a magyar sportnak Fotó: Major Kata - Origo

Óriási nyertesei lehetnek a vb-nek például a budapesti és vidéki vendéglátósok, rendezvényszervezők, taxisok, szállásadók, boltosok.

A vb hetvenmilliárd forintos költségvetésének döntő hányadát ugyanis hazai kis- és középvállalkozásoknál költik el a szervezők, azaz minden eszközt, szolgáltatást, amit csak lehet, magyar eladóktól és beszállítóktól vásárolnak. Ez több ezer magyar családnak jelent bevételt a vb előtt és alatt.

Az azonnali nyereség sem lebecsülendő, ami jelentős részben a jegyértékesítésből származik majd. Eddig 77 országból vásároltak jegyet vagy bérletet a világbajnokságra, az eseményre várhatóan csaknem 100 országból érkeznek szurkolók Magyarországra. Olyan távoli helyekről is jönnek nézők, mint Új-Zéland, Chile, vagy Jamaica.

A résztvevők és a külföldi szurkolók együtt óvatos becslések szerint is több mint 200 ezer vendégéjszakát töltenek majd az országban.

A PwC hatástanulmánya alapján a vendégek magyarországi tartózkodásuk alatt megközelítőleg 8,3 milliárd forintot költenek el.

Az atlétikai világbajnokság közvetítései hárommilliárd emberhez juthatnak el, közülük több mint egymilliárdan ténylegesen nézni is fogják a versenyeket a nemzetközi szövetség előrejelzései és az előző vb-k tapasztalatai alapján. Ez közel 60 milliárd forintnyi reklámértéket jelent Magyarországnak.

A gazdasági mellett az atlétikai világbajnokság társadalmi haszna is felbecsülhetetlen. Jelentős hatása van a magyarok egészségére a sporton keresztül,

hiszen maga a vb és a vb-t felvezető, kifejezetten a mozgást népszerűsítő kampány hatására sok ezren kezdtek el vagy fognak még többet sportolni.

A szervezők által indított Hősök tere szurkolói klub rendezvénysorozat a teljes országban 37 szabadidősport versenyen van jelen és közvetlenül ér el százezreket. Ehhez kapcsolódóan a 2023-as budapesti vb az első a világversenyek történetében, amely jelentős kedvezménnyel kínál jegyeket azoknak, akik sportolnak, azaz tesznek az egészségükért.