Vágólapra másolva!
A május 12-én rajtoló világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott 4-2-es vezetés után 7-4-re kikapott a brit csapattól a Milton Keynesben rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

A két gárda legutóbb 2020. február 9-én csapott össze, amikor is a nottinghami olimpiai selejtezőben a magyarok 4-1-re diadalmaskodtak.

Magosi Bálint, Stipsicz Bence és Sárpátki Tamás sérülése után először jelentkezett játéka a felkészülés során.

Jó védekezés mellett szereztek vezetést a vendégek Szabó Bence révén a 8. percben, ám a házigazda - amely a szombaton rajtoló nottinghami divízió I/A-s tornára hangol - a szünet után húsz másodperccel egyenlített, sőt, kisvártatva fordított is. Ám erre gyorsan jött válasz, és a 36. percben már 4-2-re vezetett a magyar csapat. Azonban 16 másodpercre rá Robert Dowd már mesterhármasnál járt.

Kikapott a britektől a magyar jégkorong-válogatott Forrás: Magyar Jégkorong Szövetség

A záró játékrész elején bő négy perc alatt háromszor is eredményesek voltak a szigetországiak, ebből kétszer emberelőnyben találtak be. A végén Rajna Miklós helyett is mezőnyjátékos jött a hégre, ám Liam Kirk üres kapus góllal lezárta a meccset. Mike Hammond öt gólpasszt adott.

Ez volt a két együttes közötti 32. összecsapás, 14-szer a britek, 17-szer a magyarok nyertek, és volt egy döntetlen is.

A két csapat szerdán ismét összecsap egymással. A nottinghami találkozó szintén közép-európai idő szerint 20.30 órakor kezdődik.

Kevin Constantine szövetségi kapitány alakulata az eddigi hét felkészülési összecsapásán hatszor kikapott és csak egyszer nyert.

A magyar válogatott jövő szerdán és csütörtökön az MVM Dome-ban a szintén elit vb-s Szlovéniát, május 9-én pedig Kanadát fogadja. A világbajnokságon sorrendben Dánia (május 13.), az Egyesült Államok (május 14.), Franciaország (május 16.), Svédország (május 18.), Finnország (május 19.), Németország (május 21.) és Ausztria (május 22.) lesz az ellenfél Tamperében. A nyolcas utolsó helyezettje kiesik a divízió I/A-ba, az első négy helyezett pedig negyeddöntőt játszhat a rigai csoport négy legjobbjával.

Eredmény:
Nagy-Britannia - Magyarország 7-4 (0-1, 3-3, 4-0)
gól: Dowd (21., 24., 36.), Davies (43.), Kirk (46., 60.), Lachowicz (47.), illetve Szabó (8.), Galló (25.), Vértes (30.), Horváth (36.)