Vágólapra másolva!
Kijelölte 16 fős utazó keretét a rotterdami világkupa-selejtezőre a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila.

A hétfő óta együtt készülő bő keretből a kapitány döntése alapján Torma Luca, Rybanska Natasa, Dömsödi Dalma és Tiba Panna maradt ki.

"A kísérletezésbe ezúttal ennyi fért bele, ugyanakkor a következő selejtezőre, az athéni tornára biztosan lesznek változások" - idézte Bíró Attilát a magyar szövetség (MVLSZ) honlapja. A szövetségi kapitány kitért rá: Tiba Panna a hét második felében beteg volt, Rybanska Natasának pedig "még kell idő, hogy játékban is utolérje magát".

Hangsúlyozta: keretében nem véletlenül hemzsegnek az utánpótláskorú játékosok, az elmúlt évek tudatos munkája fokozatosan kezd beérni, mindazonáltal hatalmas szükség van a rutinos, sokat megélt játékosokra, akiktől továbbra is "meccseldöntő produkciót" vár.

- szögezte le, egyúttal kiemelte az UVSE és a Ferencváros együttesével játszott edzőmérkőzések hasznosságát. Bíró Attila hétfőn Rotterdamban az olasz válogatott elleni kétkapus edzésen tesztelheti még a csapatát.

Bíró Attila kijelölte keretét a selejtezőre Fotó: Csudai Sándor - Origo

A válogatottnak a második legnagyobb holland városban sorrendben Görögország, Ausztrália és Hollandia csapata lesz az ellenfele. A csoport első két helyezettje biztosítja helyét a Long Beach-i Szuperdöntőben, ha ez sikerül, akkor a második torna Athénban már csak a szuperdöntős beosztásról dönt majd.

A női válogatott kerete a világkupa rotterdami selejtezőjére:
kapusok:
Magyari Alda (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC)
mezőnyjátékosok:
Baksa Vanda (UVSE), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (FTC), Hajdú Kata (UVSE), Leimeter Dóra (FTC), Keszthelyi Rita (Mataro, spanyol), Mahieu Geraldine (Dunnaújváros), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (Eger), Pőcze Panna (FTC), Szegedi Panni (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Vályi Vanda (Padova, olasz)