Vágólapra másolva!
Története során először a Ferencváros nyerte a BENU női vízilabda Magyar Kupát, miután a szombati döntőben 9-5-re legyőzte az UVSE-t a Komjádi Uszodában.

Az első negyedben a Gerendás György edzette, első fináléját játszó zöld-fehérek vízilabdáztak pontosabban, de mindkét csapat nehezen bírt a másik fél kemény védekezésével. A második felvonás nagy részében sem potyogtak a gólok, a hajrában azonban már többször kellett kihalászniuk a kapusoknak a labdát a hálóból: a nagyszünetben Leimeter Dóra szerencsés találatával eggyel a Ferencváros állt jobban.

A Ferencváros története során először nyerte meg a Magyar Kupát Forrás: fradi.hu

A második félidőben Leimeter újabb góljával növelte előnyét a népligeti együttes, amely a harmadik negyedben el is húzott fővárosi riválisától, így nyugodtan várhatta az utolsó felvonást. Ez - hiába küzdött az UVSE - már nem hozott újabb fordulatot, így az FTC az ötéves női szakosztály története során először Magyar Kupa-győztes lett.

BENU női Magyar Kupa, négyes döntő (Komjádi Uszoda), döntő:
FTC-Telekom Waterpolo - UVSE 9-5 (2-1, 2-2, 4-1, 1-1)
gólszerzők: Farkas, Pőcze és Leimeter 2-2, Máté, Dömsödi és Tóth 1-1, illetve Szegedi 2, Faragó, Hajdú, Szücs 1-1

Töltse le az Origo Sport applikációt és kövesse élőben a labdarúgó-világbajnokság eredményeit!