Vágólapra másolva!
Új csapatban folytatja jégkorongos pályafutását Petr Cech, a cseh labdarúgó-válogatott korábbi klasszis kapusa.

A londoni Chelsea-ben és Arsenalban is megfordult, 2005-ben a világ legjobb hálóőrének választott Cech 2019-es visszavonulását követően próbálta ki magát új sportágában, akkor az angol Guildford Phoenix klubbal kötött szerződést. Ott 2022-ig játszott, s 18 mérkőzésen bizonyíthatta, hogy a hokikapuban is képes kiváló teljesítményre. A most 40 éves kapus a csehek hokislegendájának, Dominik Haseknek a tiszteletére a 39-es mezszámot választotta, debütálásakor pedig rögtön a mérkőzés legjobbjának járó elismerést is megkapta, miután két büntetőt védett.

Petr Cech a 2019-es Európa-liga döntőjében Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

Cech - aki a BBC honlapjának beszámolója szerint előző klubjában 93,1 százalékos hatékonysággal védett - az új szezonban a Chelmsford Chieftains együttesében, a Division 1-ben, vagyis a nemzeti bajnokság második osztályában folytatja jeges karrierjét. A klub vasárnapi bejelentése szerint a megállapodás egy idényre szól.

Petr Cech okikapusként is kiváló teljesítményre képes Forrás: NurPhoto via AFP/Action Foto Sport/NurPhoto/Action Foto Sport