Doncic 47 pontot dobott, a szlovénok csoportelsőként jutottak tovább a kosár-Eb-n

DONCIC, Luka
A szlovén Luka Doncic a kosár-Eb legnagyobb sztárja
Vágólapra másolva!
A magyarok mellett a bosnyákok búcsúznak a csoportkör végén a férfi kosárlabda Európa-bajnokság kölni helyszínén.

A B csoport utolsó fordulójának a szerdai nyitómérkőzése igazi ki-ki csata volt, mivel a litván és a bosnyák csapat annak a tudatában lépett pályára, hogy a győztes utazhat tovább a berlini nyolcaddöntőre, a vesztes pedig csomagolhat, mert a számára befejeződött az Eb.

A találkozó ennek megfelelően óriási küzdelmet hozott, amelyből a második negyedben elhúzó litvánok jöttek ki jobban. A baltiak NBA-sztárjai közül Jonas Valanciunas 13, Domantas Sabonis pedig 12 ponttal zárt.

A szlovén Luka Doncic a kosár-Eb legnagyobb sztárja Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A folytatásban a címvédő szlovénok következtek a franciák ellen a két hétpontos gárda találkozóján, melynek hőse a Dallas Mavericks sztárja, Luka Doncic lett. A 23 éves kiválóság körüli őrületet jól mutatja, hogy szinte hangrobbanás fogadta a Lanxess Arenában, amikor kijött melegíteni, a szlovén tábor folyamatosan "MVP"-t kiabált (utalva arra, hogy ő az Eb legjobbja), a büntetői előtt pedig a hangszórókból Suzanne Vega "My name is Luka" című slágere szólt.

A 201 centis klasszis meghálálta a szurkolást, és 47 (!) pontot szórva vezette diadalra csapatát, amely ezzel megnyerte a kölni csoportot.

Eredmények, 5. forduló:
B csoport (Köln):
Litvánia - Bosznia-Hercegovina 87-70 (28-28, 28-14, 19-17, 12-11)
Szlovénia-Franciaország 88-82 (20-19, 24-21, 20-24, 24-18)