Vágólapra másolva!
A bajnoki címvédő Falco KC Szombathely a Szolnoki Olaj otthonába látogatott a férfi kosárlabda NB I rangadóján. Az elképesztő dobóformát mutató szombathelyiek az első két negyedben húszpontos előnyre tettek szert, amit ugyan hazai csapat kis híján ledolgozott a harmadik negyedben, de az utolsó tíz percben ismét sokkal jobban játszott a Falco, és megérdemelten nyerte a rangadót.

A tavalyi évet két egymást követő bajnoki vereséggel zárta a Falco Volvo Alpok Autó KC Szombathely. A címvédő előszőr a DEAC otthonában kaptak ki három ponttal, majd az Alba Fehérvár tudott győzni a minimális különbséggel Szombathelyen. Eközben a tavalyi döntő másik részvevője, a Szolnoki Olaj a legutóbbi öt meccsén csak egyszer kapott ki, a Szeged otthonában, és a tabella második helyén állva várhatta a sárga-feketéket.

A mecs előtt a szombathelyiek vezetőedzője, Milos Konakov elmondta, négy hónapon keresztül folyamatosan kemény meccseket játszott a Falco,

és az utóbbi időszakban kicsit elfáradt fejben a csapat.

A Szolnok ellen sokkal több energiát vár el a játékosaitól védekezésben, és bízott benne, hogy jobban reagálják le a kulcsszituációkat. A Szolnok edzője, Gasper Potocnik szerint a legjobbjukat kell nyújtaniuk, és megpróbáltak felkészülni a Falco játékából.

A szolnoki Solano középtávoli tempójával indult a meccs, de a vendégek Golomán közeli kosarával gyorsan egyenlítettek (2-2). Solano nagyon élt az első percekben, de a dominikai irányító varázslatos passzát a szolnokiak magasembere, Taiwo a gyűrű mellé zsákolta.

Az első negyed feléhez közeledve mindössze három kosár esett a meccsen, a csapatok keményen védekeztek.

Somogyi sarokból eleresztett hárompontosával egy pontra jött fel a Falco, de a következő támadásnál Solano szintén a sarokból dobott be egy triplát (9-5). Somogyi újabb triplájával egy pontra zárkózott fel a Falco, de Solano ellen a védekezésben sokszor eszköztelen volt a fiatal magyar játékos. Cakarun kosara után Benke is bedobott egy triplát, így három perccel a vége előtt minimális előnnyel vezetett a magyar bajnok (11-14).

Gasper Potocnik, az Olaj edzője (guggolva) érezte, hogy nem számíthat könnyű mérkőzésre Forrás: Szolnoki Olajbányász/Bugány János

A Falco kiválóan dobta a hárompontosokat,

két perccel a negyed vége előtt hét szombathelyi kísérletből hat sikeres volt.

A Szolnok zónavédekezése sokszor rosszul műkődött a büntetőterületen belül, a Falco pedig nem lassított: Somogyi újabb kosarával már kilenc ponttal vezettek a vendégek. Az első negyed nyolcpontos szombathelyi vezetéssel zárult (15-23).

A második negyed elején Clark újabb hárompontosa már a hetedik Falco-tripla volt a meccsen.

Fél perc múlva Somogyi is betalált kintről (17-29). A fiatal magyar játékos már tizennégy dobott pontnál jár a második negyed elején. Az 5. percben Golomán próbálta szerelni Cummingst a sarokban, de egy rossz lépést követően meghúzodott a válogatott magasbedobó bokája, edzője azonnal le is cserélte. Cummings büntetőivel hét pontra jött fel a Szolnok (22-29). Egy szép labda nélküli zárás után Benke maradt szabadon, és a szombathelyiek hátvédje egy gyönyörű hárompontost küldött a szolnokiak gyűrűjébe (22-32).

A hazai csapat csak büntetőkkel tudott közelebb kerülni, de Kovács triplája ismét csak növelte a különbséget a két csapat között (24-35). A görcsösen játszó Szolnok egyszerűen nem tudott mezőnykosarat szerezni, és a hazaiak támadásban elkövetett hibáját két és fél perccel a negyed vége előtt egy labdaszerzést követően Benke szép ziccerrel büntette meg a túloldalon (24-39).

Ráadásul a szolnokiak védekezése is sokszor elcsúszott, és Váradi passza után Kovács már a harmadik tripláját dobta a meccsen.

Keller zsákolása után pedig már húsz pont volt a különbség a két csapat között (28-48) a második negyed végén.

Négy pontot szerzett a Szolnok a harmadik negyed elején, de Váradi első kosárával újra növelte az előnyét a Falco (32-50). A Szolnok sokkal motiváltabban és nagyobb energiákat mozgosítva kosárlabdázott, és Badzim középtávolijával tizenegy pontra jöttek fel a hazaiak (39-50. Sőt, az időkérés után Solano remek passz után találta meg Suboticsot, miközben a Falco pedig percekig nem tudott kosarat szerezni.

Cakarun nehéz ziccere után már csak hét pont volt a különbség a negyed feléhez érve (43-50).

Három és fél perccel a negyed vége előtt a szombathelyi Barac ütött oda a szolnoki, Badzimnak. A bírók sportszerűtlen hibát ítéltek, Badzim azonban két büntetőjéből csak egyet tudott bedobni (44-52).

Bár a képen a hazaiak támadnak, az első két negyedben az történt a pályán, amit a feketében játszó Falco akart Forrás: Szolnoki Olajbányász/Bugány János



Két perccel a harmadik negyed vége előtt Benke adott szép gólpasszt Kellernek, aki nem is hibázta el a ziccert (51-58).

A Szolnok 23 pontot dobott eddig a harmadik negyedben, miközben az első két negyedben összesen 28-ig jutott, de így sem tudta utolérni a Falcót.

Subotic szerzett kosarat Pongó remek átadása után két perccel a negyed vége előtt, így az utolsó játékrész előtt hét ponttal vezetett a vendég Falco a Szolnok otthonában (53-60).

A Szolnok az utolsó negyedet is nagyon aggresszív védekezéssel kezdte. A Falco sokszor görcsösen támadta a hazaiak gyűrűjét, keveset járatták a labdát a vendégek. Ráadásul sokat szabálytalankodtak, Golomán ki is pontozódott.

Cakarun kosarával már csak négy ponttal vezettek a szombathelyiek (59-63).

A meccs talán legjobbja, Somogyi ötödik sikeres triplája után héttel vezettek a vendégek, akik láthatóan nagyon elfáradtak, mert a támadójátékuk nyomaiban sem emlékezetett az első negyedben látottakéhoz (59-66). Keller ziccert hibázott, majd Benke hagyott ki egy tiszta hárompontost, így a Szolnok előtt új esély adodótt a hátránya lefaragására öt perccel a meccs vége előtt.

Csak a harmadik negyedben volt meg a kellő lendület a fehér mezes szolnoki csapat játékában Forrás: Szolnoki Olajbányász/Bugány János

A Szolnok oldaláról Rudner triplája a legjobbkor talált be, amire válaszul Somogyi egy ritmustalan betörés után dobott szép kosarat. A fiatal magyar irányító huszonkettedik pontját szerezte a meccsen (62-71). Benke is betalált kintről, így két és fél perccel a lefújás előtt ismé kilenc ponttal vezetett a Falco. Sőt, a válogatott dobóhátvéd újabb hárompontost dobott, így tizenkilenc pontjával a második legeredményesebb játékos volt a szombathelyiek közül. Perl büntetője után már tizenegy ponttal vezetett a Falco (69-80), Benke zsákolása után pedig végleg eldőlt a találkozó.

A Falco egy gyenge harmadik negyed után magabiztosan zárta le a meccset, és főleg a fiatal játékosai remeklésének köszönhetően idegenben verte meg ősi riválisát.

Eredmények:
Szolnoki Olajbányász - Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 69-84 (15-23, 13-25, 25-12, 16-24)
legjobb dobók:
Cakarun 21, Solano 12, Cumming 11, ill. Somogyi 22, Benke 21, Kovács B. 11
korábban:
Naturtex-SZTE-Szedeák - Egis Körmend 70-82 (20-11, 12-27, 22-21, 16-23)
Atomerőmű SE-Sopron KC 82-83 (23-23, 20-26, 15-16, 24-18)
Zalakerámia ZTE KK - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 77-68 (23-12, 20-14, 11-20, 23-22)
Alba Fehérvár - DEAC-Tungsram 80-90 (13-22, 20-25, 20-22, 27-21)
MVM-OSE Lions - Kaposvári KK 74-83 (18-12, 19-22, 12-29, 25-20)
Pécsi VSK-VEOLIA - HÜBNER Nyíregyháza BS 93-85 (20-15, 27-31, 24-22, 22-17)

A tabella:
1. Falco Szombathely 15 13 2 1370-1160 28 pont
2. Szolnoki Olajbányász 16 12 4 1294-1226 28
3. DEAC-Tungsram 16 10 6 1360-1253 26
4. Egis Körmend 16 10 6 1362-1269 26
5. Sopron KC 16 9 7 1292-1297 25
6. Kaposvári KK 16 8 8 1243-1270 24
7. Alba Fehérvár 16 8 8 1387-1423 24
8. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 16 8 8 1243-1321 24
9. Naturtex-SZTE-Szedeák 16 7 9 1329-1333 23
10. MVM-OSE Lions 16 6 10 1219-1238 22
11. HÜBNER Nyíregyháza BS 16 6 10 1350-1426 22
12. Atomerőmű SE 16 5 11 1317-1364 21
13. Pécsi VSK-VEOLIA 15 6 9 1231-1324 21
14. Zalakerámia ZTE KK 16 3 13 1209-1302 19