Vágólapra másolva!
A magyar férfi kézilabda-válogatott egy váratlan és kellemetlen vereséggel kezdte a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságot. A Hollandia elleni 28-31-es kudarc másnapján a csapat megtartotta a nagy tornákon ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját, amelyen Gulyás István szövetségi kapitány és Nagy László, az MKSZ alelnöke mellett három játékos, Ancsin Gábor, Hanusz Egon és Székely Márton vett részt.

"Mi is azt éreztük, hogy tehetetlenek vagyunk egy kicsit. Éjszaka visszanéztem a meccset, és megint azt láttam, hogy

és még erre jöttek a taktikai hibák is. Nem tudtuk megnyugtatni a játékosokat, és a meccs végéig benne maradt a játékunkban a görcs" - kezdte értékelését Gulyás István szövetségi kapitány.

A Gulyás István (balra) vezette szakmai stáb talán most először nem tudott mit lépni egy riválissal szemben Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hogy a stáb miért hagyott bent két időkérést, arra Nagy László így válaszolt.

"Úgy éreztük, hogy nem kell megállítani a folyamatos játékot, mert a gyors játékban félig felállt fal ellen hatékonyabbak vagyunk, ezért nem kértük ki az időt. De mi is azt éreztük egyébként a padon, hogy ha ítéletnapig játszunk, akkor sem tudunk fordítani. De nem az okozta a vesztünket, hogy bennmaradt két időkérés."

Sokan és sokszor elmondták már, hogy az ilyen meccseket minél előbb "el kell engedni", és megpróbálni tiszta lapot nyitni az újabb csatára. Ezt Nagy László is így gondolja.

"Mindenki csalódott, kritikus és önkritikus. Tudjuk, hogy csalódást okoztunk, azzal együtt is, hogy tudtuk, nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Átestünk a tűzkeresztségen, még ha vereség árán is. Vasárnap nekimegyünk a portugáloknak, ez nem is kérdés. Tanultunk a hibákból, van két napunk, hogy lelket öntsünk a játékosokba, de egyébként, ahogy telnek az órák, egyre inkább látszik, hogy kezdenek felszabadulni a játékosok.

Gulyás István már a találkozó előtti napokban elmondta, hogy kicsit tart a hollandok elleni mérkőzéstől, és az Origónak adott interjúban is elmondta, hogy nagy hiba lenne félvállról venni az első csoportellenfelet. A csapat nem is vette félvállról a riválist, mégis kikapott.

"Nem azért mondtam a torna előtt, hogy a hollandoktól tartok a legjobban, mert ők a legjobbak a csoportban, hanem a csapatra váró hangulat, a körülmények miatt. De tény, hogy sok dologba belehibáztunk,

Bízunk benne, hogy enyhül ez a feszültség, most már tudjuk, milyen az aréna, bízunk benne, hogy jóval jobb mérkőzést játszunk a portugálok és az izlandiak ellen.

Nagy László szerint nem azon múlt a hollandok elleni meccs végeredménye, hogy a csapat tartott-e edzést az MVM Dome-ban. Mint elmondta, szerdán egy hivatalos fotózáson kellett részt venniük, és a csapat telki szállásáról bejönni a Népligetbe edzeni egyet, majd visszamenni, az négy órát vett volna el a fiúktól, amit inkább pihenésre fordítottak.

Nagy László (középen) látja el tanácsokkal Ancsin Gábort Fotó: Csudai Sándor - Origo

A csapat a torna előtt úgy fogalmazott, hogy feltett szándékuk, hogy az utolsó hétvégén is pályára lépjenek, azaz akár éremért játszanak. Az Origo kérdésére, miszerint át kell-e fogalmazni a célokat a hollandok elleni vereség után, Nagy László válaszolt:

Nem fogalmazzuk át a célokat, mert az Eb előtt úgy számoltunk, hogy a Portugália és az Izland elleni meccset is hozzuk, aztán a középkörben mindent meg kell tenni, hogy minél több pontot gyűjtsünk.

Hozzátette, hogy a csapatban nagyon erősen dolgozik a bizonyítási vágy és felelősségvállalás, érzik, hogy mit vár tőlük a közönség, az ország.

A korábbi kiváló játékos kitért a bokasérülést szenvedő Bánhidi Bence állapotára is, akinek kérdéses a vasárnapi játéka: "Bencét kezeli az orvosi stáb, előttünk van még 48 óra, az rengeteg idő."

"Első a játékos egészsége, ha az orvosok azt mondják, hogy nem alkalmas a játékra, akkor nem fogunk tudni mit tenni, Bence nem fog játszani - tette hozzá a szövetségi kapitány.

A játékosok képviseletében a hollandok elleni meccsen kiválóan védő Székely Márton, a rutinos Ancsin Gábor és a fiatal irányító, Hanusz Egon vett részt az online sajtóeseményen. Az első kérdés természetesen náluk is azt feszegette, hogy sikerült-e valamelyest feldolgozni a csütörtök este történteket. Az Origo kérdésére mindhárom játékos válaszolt:

"Nagyon csalódottak voltunk, de gyorsan túl kell ezen tenni magunkat.

és innentől csak a portugálok elleni meccsre (január 16., vasárnap, 18 óra - a szerk.) koncentrálunk" - mondta Ancsin Gábor.

Ancsin Gábor tapasztalata még nagyon sokat érhet a következő két mérkőzésen Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Nem így terveztük az első meccset, természetesen mindenki nagyon csalódott. Nehezen aludtunk el, de már a meccs után azt beszéltük a fiúkkal, hogy ami történt, megtörtént, elmúlt, ezen már nem tudunk változtatni, felejtsük el és fókuszoljunk a következő meccsre. Ma reggel aztán már egy jobb hangulatú csapat ment az edzésre" - mondta Hanusz Egon.

Székely Márton azért árnyalta, hogy mit jelent a "jobb hangulat": "Persze nem úgy kell elképzelni, hogy mindenkinek fülig ért a szája, ezt azért fontos hangsúlyozni. Tudjuk, hogy hatalmas csalódást okoztunk egész Magyarországnak. Nagyon várjuk, hogy újra bizonyíthassunk, akár már ma este játszanánk, hogy minél előbb kiköszörüljük a csorbát, és bebizonyítsuk, hogy igenis alkalmas ez a csapat a nagy célok elérésére" - mondta a több bravúros védést is bemutató kapus.

A mérkőzésre minden jegy elkelt, így közel telt ház láthatta a helyszínen mérkőzést. Azok, akik még nem szerepeltek a kölni BL négyes döntőben, ahol szintén kb. 20 ezren szurkolhatnak a Lanxess Arenában, még soha nem játszottak ennyi drukker előtt, és talán ez is hathatott bénítólag a csapatra. A játékosok szerint azonban szó sem volt erről!

De nem gondolom, hogy a 20 ezer ember nyomása fogott volna ki rajtunk. Az egész csapatnak borzasztó rossz napja volt, védekezésben és támadásban sem működtünk egy csapatként. Küzdöttünk, hajtottunk most is, de ezúttal bután csináltuk. Azt beszéltük a srácokkal, hogy az elmúlt három év talán legrosszabb meccsét játszottuk - sajnos pont a legrosszabbkor" - mondta a felvetésre Ancsin.

Egy dolog egészen biztos: nem a húszezer magyar drukker hatott bénítólag a mieinkre Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Hihetetlenül nagy élmény volt inkább, hiszen nem minden nap adatik meg, hogy egy kézilabdázó ennyi ember előtt játszhasson. Nem volt ez akkora nyomás, inkább pluszt kellett volna, hogy adjon, de nem tudtuk átlépni a saját árnyékunkat, ami a meccs végére valósággal felőrölt bennünket" - mondta Hanusz.

"Amikor beléptünk a csarnokba, mindenki arcán ott volt a mosoly, a boldogság, hogy mi képviselhetjük ezen a meccsen Magyarországot. Mindenki rajta volt ezen a hullámon, de amint elkezdődött a mérkőzés, valami pici hiányzott.

A botlásban nagy szerepe volt a rossz kezdésnek, hiszen a mieink az első tíz percben kettő, míg az első húsz percben csupán öt gólt lőttek. Hogy ennek mi volt az oka, azt még a játékosok is keresik.

"Jó lenne tudni a miértjét... az biztos, hogy amit a szakmai stáb kért, azt nem tudtuk végrehajtani, az volt a legfőbb. Jó lenne rájönni, hogy miért történt, mert nem tudtuk pályára vinni, amit a stáb kért tőlünk, ez volt talán a legfőbb oka a tegnap történteknek. Tudtuk, hogy gyorsak, más stílusban játszanak, mint mi, akik jóval nagyobb termetűek vagyunk. Könyörtelenül lerohantak bennünket, nem tudtunk visszarendeződni. A védelemben azok a pici nüanszok, megállító faultok hiányoztak, amivel megakaszthattuk volna a támadásaikat. Rengetegszer támadtak passzívig, és végül mindig találtak egy rést a falunkon, ahol be tudtak bújni" - elemezte a történeteket Ancsin Gábor.

Hanusz Egon szerint, ha egy csapat így kezd egy meccset, az rányomja a bélyegét a továbbiakra. "Nem kezdhetünk így még egyszer, azon leszünk, hogy 100%-os koncentrációval menjünk ki a meccsre, és végrehajtsuk, amit a szakvezetés kért. A hollandok sem leptek meg minket, tudtuk, mit játszanak, talán egy picit fegyelmezetlenek voltunk a védekezésben."

Székely Márton szerint is tudta mindenki, hogy mi fog a mieinkre várni.

2018 óta tudtuk, hogy házigazdák leszünk, tisztában voltunk vele, hogy egy ekkora arénában kell pályára lépnünk. A második félidőben megvolt az esélyünk, visszajöttünk a meccsbe, csak mindig hiányoztak a már említett nüanszok. Ha 20-szor játszunk, lehet, hogy 19-szer nyerünk, pont tegnap nem sikerült. Tény, hogy nagyon rosszkor jött a vereség, pont az Eb nyitómeccsén. Lehet, hogy a fehéroroszok elleni edzőmeccs hiányzott. Igyekszünk minél előbb továbblépni, hogy ne ragadjunk bele ebbe az érzésbe."

Székely Márton több nagy bravúrt is bemutatott a magyar kapuban Fotó: Csudai Sándor - Origo

A vereséggel már nem csak a mi kezünkben van a továbbjutás, mert a hollandok is beszálltak a játékba. A papírforma persze még mindig az, hogy ők a csoport leggyengébb csapata, így kérdés, hogy képes lehet a holland válogatott arra, hogy megnyerje a következő meccsei valamelyikét.

De kár erre figyelni, csak a saját játékunkra koncentrálunk, megmutattuk már, hogy tudunk sokkal jobban is játszani. Sokszor beleestünk már a számolgatás hibájába, koncentráljunk csak a saját játékunkra, hogy pályára tudjuk vinni azt, amire ez a csapat képes, és amit már megmutatott az előző világversenyeken" - mondta Ancsin Gábor.

Hanusz Egon szerint sokat kivett a meccs a hollandokból, akik nagyon kevés cserével játszották végig a meccset, de szerinte is az a legfontosabb, hogy a saját játékunkra koncentráljunk.

Hanusz Egon (labdával) dinamikus játékára nagy szükség lesz a következő két csoportmeccsen Fotó: Csudai Sándor - Origo

Frusztráló lehet egy kapus számára, ha ő hozza a bravúrokat, miközben az elöl játszóknak semmi nem akar sikerülni. Székely Mártonnak azonban eszében sincs elverni a port a társakon.

Tény, hogy amikor egy bedobás után a kilencesünknél eladtuk a labdát, aztán kivédekeztük a holland támadást, majd hosszú lett egy indításunk pont, amikor vezethettünk volna, akkor én már csak mosolyogtam, mert éreztem, hogy itt akármeddig is játszunk, ebből már nem fog jó kisülni" - mondta az Origo kérdésére Székely Márton

"Csapatként kell játszanunk, felszabadultan, nyomás nélkül, és akkor meg tudjuk mutatni azt az arcunkat, ami valóban mi vagyunk" - zárta optimistán Hanusz Egon.